Koronavírus – Csütörtöktől felfüggesztik a közlekedési vizsgákat

Csütörtöktől felfüggeszti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a koronavírus terjedésének megelőzéséért.

 

Az ITM szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban hozott intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is.

A befizetett vizsgadíjat senki sem veszíti el, az érintettek a vészhelyzet elhárítása után díjmentesen vehetnek majd részt a most lemondott vizsgákon, vizsgálatokon és utánképzéseken.

A felhalmozódó ügyhátralék gyors ledolgozásáért a KAV a tervek szerint hivatali időn túli és hétvégi időpontokat is biztosít majd ügyfeleinek – írták.

A közleményben tájékoztattak arról is, hogy a vizsgaközpont ügyfélszolgálati irodáiban átmenetileg szünetel a személyes ügyintézés, az egyéb ügyfélszolgálati csatornák – telefon, e-mail, posta – viszont elérhetőek, a szervezet honlapján (www.kavk.hu) pedig folyamatosan frissülő tájékoztatás olvasható. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.