Testületi – A Jókai Mór Művelődési Ház fogja ezentúl a televíziós közszolgáltatást biztosítani Budaörsön

(Budaörs, 2020. március 5. – Budaörsi Infó) A Jókai Mór Művelődési Ház fogja ezentúl a televíziós közszolgáltatást biztosítani Budaörsön. Ennek érdekében módosította a képviselő-testület a JMMH alapító okiratát 2020. március 4-én megtartott rendkívüli ülésén. Az is eldőlt: 10 millió forintot biztosítanak a koronavírus-fertőzés kapcsolatos megelőzésre és esetleges teendőkre.

 

 

A képviselő-testületi ülés első napirendi pontja a helyi városi televíziós közszolgáltatás biztonságos működésének biztosítása volt, ami a rendkívüli ülést összehívását indokolta.

Ahogy arról a februári rendes képviselő-testületi ülésen részletesen szó esett, a Budaörsi Városi Televízió a kezdetektől önkormányzati támogatásból működik, reklámbevétele elenyésző, az önkormányzat biztosította számára a szükséges eszközöket és a stúdiónak helyet adó ingatlant.

A televíziót – még a rendszerváltás előtt – létrehozó alapítvány kuratóriumát bíróság nevezte ki, mivel az önkormányzatot nem tekintette a bíróság a városi tanács jogutódjának. Az így kijelölt kuratóriumi elnök és kurátortársai pár évvel később saját nevükre íratták a televíziót működtető – az alapítvány által létrehozott – káeftét.

Az ezért állítólagosan kifizetett 2,7 millió forint azonban nem jelent meg az alapítvány beszámolóiban. A kft. ügyvezetője az alapítvány kuratóriumi elnök felesége lett. A kft. a NAV és a szerzői jogi ügynökség felé is tartozást halmozott fel, évek óta végrehajtás alatt áll. Ugyanakkor a magántulajdonba átjátszott televíziót 300 millió forintért szerette volna eladni a kuratóriumi elnök az önkormányzatnak.

Az önkormányzat ebbe természetesen nem mehet bele, nem veheti meg a közpénzből teljes mértékben saját maga által finanszírozott televíziót. Mindezek miatt a képviselő-testület az alábbi döntéseket hozta meg a rendkívüli ülésen.

A helyi közszolgálati televíziózással, ahogy ez más településeken is történik, a helyi művelődési házat bízzák meg. Ennek érdekében módosították a Jókai Mór Művelődési Ház alapító okiratát.

Hozzájárultak a képviselők a Televideo Budaörs Kft-vel a műsorszolgáltatás célját szolgáló eszközökre kötött haszonkölcsön-szerződések felbontásához és felkérték a polgármestert, hogy intézkedjen az eszközök visszavételéről.

Párhuzamosan felhatalmazták a polgármestert, hogy tegyen lépéseket a Televideo Budaörs Kft. számára az önkormányzat által ingyenesen átadott, valamint az önkormányzati támogatásból vásárolt eszközök visszaszerzése, valamint a kft. által ingyenesen használt önkormányzati helyiségek sorsának rendezése érdekében, szükség esetén jogi eljárásokat kezdeményezve.

Emellett felkérték a polgármestert, hogy tiltsa meg a Televideo Budaörs Kft. nevében a Budaörs elnevezésre vonatkozó további névhasználatot, amire az önkormányzat helyi rendelete ad lehetőséget.

Utóbbit Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) aggályos lépésnek tartotta az önkormányzat részéről.

Wittinghoff Tamás válaszában kifejtette, hogy ha egy cég közpénzeket próbál átjátszani magánzsebbe, és olyan cselekedeteket követ el, amelyek büntetőeljárást is maguk után vonhatnak (az önkormányzat legalábbis megteszi a feljelentést az ügyben), akkor teljesen indokolt, ha visszavonják Budaörs nevének használati jogát tőle.

Döntött a testület arról is, hogy forduljon a polgármester az alapítói jogokat gyakorló bírósághoz – illetve szükség esetén, más hatóságokhoz is – a Televízió Budaörsért Alapítvány illetve annak kezelő szerve működésének törvényességével valamint az Alapítvány tulajdonát képező Televideo Budaörs Kft. üzletrészének a kurátorok általi megszerzésével kapcsolatban.

Dr. Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) azt vetette fel, hogy miért nem vette észre az önkormányzat korábban ezeket a problémákat. A polgármester válaszában megismételte, hogy ezek a cselekmények törvénytelen módon történtek, ezért nem voltak láthatóak.

Ennél a napirendi pontnál kért szót Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, aki Budakeszin él. Szolidaritásáról biztosította a budaörsi képviselő-testületet, amely minden eszközzel biztosítani akarja a településen élők független tájékoztatását.

 

Ezt követően sürgős intézkedéseket hozott a testület a koronavírus-fertőzések kapcsán felmerülő teendőkkel kapcsolatban. Tízmillió forintot különítettek el különböző célokra. Ezek között szerepelt az önkormányzathoz tartozó intézmények – óvodák, bölcsődék, kulturális intézmények, szociális ellátó intézmények – fertőtlenítő szerekkel, védőeszközökkel való ellátása. Döntöttek arról is, hogy amennyiben a vírus megjelenik és karanténra lesz szükség, az önkormányzat gondoskodik a karantén alá vett emberek napi szintű ellátásáról.

 

 

koronavirus_tudnivalok

 

Az önkormányzat már tájékoztatta az intézményvezetőket, hogy amennyiben dolgozóik, vagy az ellátottak, illetve családtagjaik az elmúlt időszakban fertőzött területen jártak, lehetőleg ne menjenek közösségbe és figyeljék saját magukat, illetve családtagjaikat. A vírus tüneteinek észlelésekor haladéktalanul hívják háziorvosukat és maradjanak otthon.

Végezetül igent mondott a testület arra is, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériummal meghosszabbítsa az önkormányzat a helyközi közösségi közlekedés alapját képező megállapodást 2020. december 31-ig.

 

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.