Győzött a légpárnás repülőhenger – Gratulálunk Reményi-Kovács Dávid!

(Budaörs, 2020. február 13. – Budaörsi Infó) 2020. február 11-én került sor a Creascola Iskola Utazás a jövőbe című pályázatának díjátadó ünnepségére a Városházán. Az elkészült pályaművek 2020. február 10. és 28. között tekinthetőek meg a Városháza aulájában. Gratulálunk a résztvevőknek! 

 

 

A Creascola Iskola díjátadóval és egy tematikus kiállítás megnyitásával zárta tavaly meghirdetett tanulmányi pályázatát, mellyel az idén induló nyolcosztályos gimnázium célja, hogy hosszú távon az iskolákban évente legalább egy hetet innovációval töltsenek a diákok.

A díjátadónak és a kiállításnak a Budaörsi Önkormányzat adott helyet, a jelenlévőket Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere is köszöntötte.

 

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (10)

 

Az iskolai versenyt a Creascola saját oktatási modellje jegyében szervezte. A verseny meghirdetése mögött az iskola innovatív szemlélete áll. Céljuk, hogy a hozzájuk járó gyerekek, fiatalok számára a tanulás kibontakozás legyen: a világ és önmaguk felfedezése. Egymásért és másokért is felelősséget vállalni tudó, életrevaló fiatalokat szeretnének a világnak adni.

A pályázatot meghirdető Creascola célja a versennyel, hogy felhívja a figyelmet az innováció fontosságára, hisz alapvető, hogy ez a mai fiatal generáció életében már korán jelen legyen. Fontosnak tartja, hogy gondolkodásra és alkotásra ösztönözze a gyerekeket, a fiatalokat. Hosszú távon pedig célja, hogy az iskolákban évente legalább egy hetet innovációval töltsenek a diákok.

Ehhez más budaörsi iskolák számára közös szakmai foglalkozások és tanári együttműködések lehetőségét ajánlja fel. Az innováció pályázat hagyományteremtő kíván lenni, így jövőre is meghirdetésre kerül.

A jövő otthona, jövő autója és a jövő iskolája témák köré épült tanulmányi verseny pályaműveiből készült kiállítást fiatal képzőművészek tervezték.

A Budaörsi Városháza eddigi legnagyobb beltéri installációja mától közel négy hétig ingyenesen megtekinthető.

 

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (13)

 

A pályázat nyerteseinek a díjakat Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere és Dr. Henn Péter, a Creascola Iskola alapítója adta át.

 

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (8)

 

1. helyezett:

Reményi-Kovács Dávid (4. osztályos tanuló)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (6)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (5)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (4)

 

2. helyezett:

Bratyik Szofi, Benkő Panka, Nagyházi Lili (4. osztályos tanulók)

 

3. helyezett: 

Takács Vencel, Takács Lőrinc (1. és 3. osztályos tanulók)

 

Gratulálunk! 

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (13)

 

 


 

A pályázatról bővebben:

A pályázatra Budaörsön tanuló diákok jelentkezhettek 9-13 éves korig, 2-4 fős csapatokban. A feladat az volt, hogy válasszanak és dolgozzanak ki egy nekik tetsző témát, és azt január 24-ig juttassák is el a pályázat kiíróinak.

 

A következő témák voltak választhatóak:

Mivel közlekedünk autó helyett 2100-ben?

Hogyan fog kinézni a jövő családi háza és hogyan élünk benne?

Milyen legyen a jövő iskolája?

Amit szabályként viszont be kellett tartani, hogy a pályamunkák minden esetben csak közös alkotások lehettek.

 

Díjazás

A helyezést elért csapatok jutalma:

1. helyezés: értékes LEGO csomag, melyhez segítséget kapnak a budaörsi Roboktat szakkör részéről

2. helyezés: Éjszakai kalandtúra a Budakeszi Vadasparkban

3. helyezés: Csoportos belépő a Cyberjump Trambulin Parkba

 

Szakmai zsűri:

Kárpátiné Molnár Ágnes – szakmai igazgató, Creascola

Gerzsenyi Judit – a Húsznegyven Egyesület alapítója

Domány Katalin – Fantazmagória Gyermekkönyvesbolt

Székely Viola – a HELLOROBOTIKA alapítója

 


 

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (17)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (16)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (15)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (14)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (13)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (11)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (7)

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (3)

 

creascolakiallitas2020

 

creascolakiallitasvaroshaza202002 (1)

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.