A magyar rejtvényfejtők napja alkalmából vasárnapra háromórás rejtvényfejtőversenyt szerveznek

Háromórás rejtvényfejtőversenyt szerveznek a magyar rejtvényfejtők napja alkalmából vasárnap; ez lesz 2020-ban a legnagyobb hazai ilyen vetélkedő.  

 

A Rejtvényfejtők Országos Egyesülete (ROE) és a Füles rendezvényéről Kasparek Éva, a ROE elnöke az MTI-nek elmondta: az egyesület kezdeményezésére 2007 óta minden év február 3-án – a Füles című rejtvénylap első számának megjelenésének napján – ünneplik a magyar rejtvényfejtők napját. Idén immár tizenharmadik alkalommal szerveznek nagyszabású rejtvényfejtőversenyt az ünnepre.
A versenyen összesen 16 kategóriában mérhetik össze tudásukat a versenyzők: a közismert hagyományos keresztrejtvénytől – amely típusból az első magyar nyelvű, még kereszt-szórejtvény címmel épp 95 évvel ezelőtt jelent meg hazánkban -, a kezdőknek való skandináv rejtvényeken, a szójátékokon, a képes, szöveges, logikai, szudoku feladványokon át a mestereknek készülő kevert olaszig számos feladványtípus lesz. A versenyzőknek három órájuk lesz arra, hogy minél több kategóriában próbára tegyék tudásukat a budapesti Hotel Hungaria City Centerben.
Kasparek Éva hozzátette: a verseny az elmúlt évek során annyira népszerűvé vált, hogy egyre nagyobb termet kellett biztosítani a rendezvények, de az idei évi 260 fős keretet is fél nap alatt betöltötték a regisztrálók, akik közül több versenyző is érkezik majd Felvidékről.
A ROE elnöke szólt arról is, hogy az idei versenyen díjazzák a tavalyi év legjobb versenyzőit is, köztük a mesterszintűek csapatbajnokságában példa nélküli módon, negyedszázada folyamatosan bajnokságot nyerő miskolci rejtvényfejtőket.
A miskolci mesterszintű rejtvényfejtő csapat tagjai a tavalyi, zsinórban 25. győzelmükkel megdönthetetlennek látszó rekordot állítottak fel a hazai rejtvényfejtő mozgalomban. A négy fős miskolci csapat különlegessége, hogy közülük hárman – Barna Viktor, Hatvani Szabolcs és István György – már az első győzelmüktől együtt fejtenek, őket egészíti ki Varga Sándor – tette hozzá.
Kasparek Éva megjegyezte: a rendezvényen, mint egy régi író-olvasó találkozón, a rejtvényfejtőknek lehetőségük van találkozni a Füles rejtvénykészítőivel.
Azoknak, akik idén nem tudtak a hétvégi versenyre regisztrálni, a ROE februárban és márciusban újabb országos rejtvényfejtő-versenyeket hirdetett meg Kecskemétre, Székesfehérvárra és Budapestre. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.