Testvérpárt fogott el a rendőrség, akik betörésekkel százmilliós kárt okoztak

Százmillió forintnál is nagyobb értékben zsákmányolt készpénzt és különböző tárgyakat betörésekkel a gyanú szerint egy testvérpár az ország több pontján, a két férfit a napokban fogta el a rendőrség – mondta a Somogy megyei rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese.

 

Szijártó István sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a 36 és 43 éves feltételezett elkövetők kilétére egy tavaly december végi balatonlellei és balatonszemesi betörés után derült fény. A büntetett előéletű, Pest megyei illetőségű gyanúsítottak jó anyagi körülmények között élő emberek otthonaiba jutottak be, miután a tulajdonosok elmentek otthonról.

Az ügyészség, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ részvételével zajló ügyben nyolc helyszínen tartottak házkutatásokat, ahol bűncselekményekből származó luxusórákat, ékszereket, aranytollat, éremgyűjteményt és egyebek mellett egy nagy értékű lopott személygépkocsit is találtak – közölte a rendőr ezredes. Hozzátette, hogy a két férfi három vadászfegyvert is zsákmányolt, azokat még keresik a rendőrök.

Bebes Zoltán Gábor, a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője arról szólt, hogy a feltételezett elkövetők beazonosítását az egyik helyszínen talált anyagmaradványból nyert DNS, cipőnyomok, kamerafelvételek segítették.

Takács Gábor, a főkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt főnyomozója kitért rá, hogy a gyanúsítottak igyekezetek eltüntetni a nyomaikat, ennek érdekében a lopott autó utasterét borssal szórták be és sárral kenték be.

Szijártó István elmondta, hogy a két férfit nagyobb és jelentős értékre dologi erőszakkal elkövetett lopással, valamint lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel gyanúsítják, a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

A rendőrség tovább vizsgálja a bűncselekmények körülményeit és mivel nem tudni pontosan, a gyanúsítottak hány helyen, hány ember sérelmére követtek el betöréseket, várja további sértettek jelentkezését – fűzte hozzá. Kitért rá, hogy a kár megtérülése érdekében a feltételezett elkövetők több vagyontárgyát lefoglalták. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.