A budaörsi módszert már Nagykárolyban is alkalmazzák

(Budaörs, 2020. január 17. – Budaörsi Infó) A mai kisgyerekeknek kidolgozott oktatási módszer alkalmazását tanulmányozták Budapesten nagykárolyi óvodapedagógusok. A csoportot Héb Ildikó, a nagykárolyi 1. Számú Napköziotthon igazgatója vezette, jelen voltak még a következő óvodapedagógusok: Csizmár Katalin, Holló Andrea Éva, Sopronyi Orsolya, Suhó Andrea, illetve Solymosi Krisztina a 6. Számú Napköziotthonból.

 

 

A szaknyelvben budaörsi módszernek nevezett, Mesezene című eljárás kiötlőinek egyike, Ványi Ágnes korábban így foglalta össze a lényeget:

Annak a generációnak alkottuk meg, amelyiket impulzusok tömkelege ér az audiovizuális és informatikai eszközök által. Az ő ingerélményük nagyon dús. Az iskola pedig nem mindig ingergazdag”.

 

 

7vanyiabudaorsino2019

 

A módszert egyébként Sándor Krisztinával és Szűcs Antal Mórral alkották meg. Szerintük a mostani, megváltozott ingerértékű világban is lényeges, hogy a felnövekvő generációk tagjai megtanuljanak olvasni-írni, hiszen egyebek mellett ezek szükségesek a virtuális térben való tájékozódáshoz.

„Mi tehát azt szeretnénk, ha az olvasás, ami most is csak az információhoz jutás eszköze – most az mellékes, hogy milyen arányban –, nos, hogy ez nagyon jó szintű lenne. Ráadásul a gyerek játszva a saját íráskészségének kialakításában érzelmileg érintetté tudna válni.”

 

 

szucsantal

 

A módszer egyébként eleve kétmodulos, azaz alkalmazható mind az óvodában, mind pedig az iskolában. Az elképzelés is az, hogy ezek egymásra épüljenek, egymást kiegészítsék.

Még tavaly a kidolgozók Nagykárolyban is beszéltek a Mesezene eljárásról, és annak érdekében, hogy a nagykárolyi szakemberek is minél jobban megérthessék – s még hatékonyabban alkalmazni tudják –, meghívták őket egy úgynevezett hospitálásra, a foglalkozás megtekintésére. A módszert a mostani tanévben, a 2019/20-asban már alkalmazzák is Nagykárolyban – tudtuk meg Suhó Andrea óvodapedagógustól.

 

 

fejlesztopedagogia_4

 

 

A Bóbita óvodában, Novák Dorothy óvodapedagógus, illetőleg az intézmény vezetője, Domokosné Péter Edit fogadta a károlyi látogatókat, míg a budaörsi Mindszenty József Római Katolikus Óvodában a foglalkozást Zentai Gabriella mutatta be, és fogadta őket Béresné Dajka Katalin óvodavezető. Hasznos tapasztalatokkal tértek haza a nagykárolyi pedagógusok – adja hírül a Nagykárolyi és Vidéke térségi hetilap idei 2. lapszáma.

 

 

(Budaörsi Infó/Forrás/fotó: anzix.com)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.