BÚÉK BUDAÖRS 2020 – Wittinghoff Tamás polgármester újévi köszöntője

(Budaörs, 2020. január 1. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó szerkesztőségének hagyományteremtő kezdeményezése nyomán, idén is – országos és nemzetközi mintára – Wittinghoff Tamás polgármester újévi köszöntőt írt a budaörsiek számára, hiszen itt helyben mégiscsak a minket leginkább érintő történések a legfontosabbak. BÚÉK BUDAÖRS!

 

 

 

Wittinghoff Tamás újévi köszöntője

December 31-én, amikor éjfélt üt az óra, valami végérvényesen elmúlik, és valami új kezdődik el. Ami elmúlt, azzal kapcsolatban már csak a tanulságokat vonhatjuk le, míg a jövőt illetően még szabad kezünk van. Végezhetjük a feladatainkat jobban, ügyesebben, hatékonyabban.

Természetes, hogy ilyenkor számot vetünk azzal, mit végeztünk az előző évben, hogyan alakult a saját és a szeretteink sorsa, egyúttal megpróbáljuk a jövőt is kikémlelni, és reális célokat kitűzni.

Nekünk, akik egy egész településért felelősséget vállalunk, az egyéni számvetés mellett, a város helyzetéről is számot kell adnunk, és fel kell vázolnunk a jövőbeli terveinket. Szívesen teszem ezt magam is, már csak azért is, mert az életem és a munkám szétválaszthatatlanul egybefonódott az elmúlt három évtizedben.

A 2019-es évben zárult le egy ötéves választási ciklus, aminek a végén a leghitelesebb közvéleménykutatási eredményekkel szembesülhettünk októberben. Ilyenkor a város politikailag aktív rétege az urnákhoz járul, és véleményt mond a városvezetés munkájáról, illetve fontolóra veszi a helyi ellenzék – esetünkben a Fidesz-KDNP – ajánlatát.

Nagy megtiszteltetés volt számomra és a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeinek is, hogy az itt élők elsöprő többsége újra bizalmat szavazott nekünk, ezzel elismerve félévtizedes munkánkat.

Szomorú és új eleme volt a választási küzdelemnek, hogy politikai ellenfeleink érdekében, a tiszta verseny helyett, alpári és köztörvényes eszközöket alkalmaztak. Csak remélni tudom, hogy miként az egy jogállamban evidens, a jog következetesen fog eljárni az elkövetőkkel szemben, kiknek a felderítése a bizonyítékok alapján igen egyszerű.

Bár választási év volt, nem csináltunk sem választási költségvetést, és a beruházásokat sem igazítottuk a kampányhoz.

Még az úgynevezett szocializmus idején volt a Műszaki Egyetemen egy vicces mondás, miszerint a betonnak van egy különleges tulajdonsága: április 4-re mindenképpen megköt. Nos, mi nem igazodtunk semmilyen dátumhoz, a fejlesztések folyamatosak voltak.

Akad köztük olyan, mint például a buszvégállomás megújítása vagy a Idősek Otthonának bővítése, amelyek teljes befejezési határideje 2020-ra esik. De jutott sok minden tavalyra is, rengeteg intézményünk szépült meg, utakat, járdákat, csatornákat építettünk. De, ami a legfontosabb, hiába sújtja továbbra is a várost évente a több mint kétmilliárdos elvonás, meg tudtuk őriztük a szolgáltatásaink magas színvonalát, miközben a szociálisan rászorulókat is folyamatosan támogattuk.

Eközben csúcsteljesítmények születtek a sportban, a kultúra területén vagy éppen az oktatási intézményeink körében. Az Illyés Gimnázium az országos élmezőnyben, a Tanodánkat az Unesco részesítette elismerésben, az asztaliteniszezőink világszínvonalon teljesítenek, hogy csak néhány példát említsek.

Ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a budaörsiek azt érezzék, jó itt élni.

Az önkormányzati választások eredményei reményt adnak arra, hogy a környező településekkel való együttműködésünkben politikai szempontok ne játszhassanak szerepet, ahogy az egy normális országban mellesleg természetes is… Így, olyan problémák megoldásának is nekigyürkőzhetünk, mint a kötöttpályás közlekedés kiépítése Budapest irányába. Ami nem csak a mi gondunk, hanem több százezer ember hétköznapjait keseríti meg a térségünkben.

Nagyon bízom benne, hogy a kormányzat nem harcnak fogja fel az ellenzéki önkormányzatok megerősödését, hanem tudomásul veszi, hogy az új helyzetben kompromisszumokat kell kötni, amely tőlünk nyugatra szintén természetes.

Városunk stabil gazdasági lábakon áll, ha nem sújt minket újabb kormányzati pénzelvonás, akkor képesek leszünk ugyanolyan dinamikusan fejleszteni Budaörsöt, mint ahogyan eddig tettük.

Természetesen a város csak az élet kereteit biztosítja, a legfontosabb mindeni számára a saját családja, szűkebb és tágabb rokoni és baráti köre.

Kívánom, hogy az előttünk álló újévben, 2020-ban, minden budaörsi kívánsága teljesüljön, a magánéletében, és a hivatásában is.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.