Szallas.hu: szilveszterkor átlagosan 64 ezer forintot fordítanak szállásra a magyarok

A magyarok szilveszterkor átlagosan 64 ezer forintot költenek szálláshelyre, ez az összeg alig két százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában mérttől – közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu.

 

 

A foglalások 57 százaléka 50 ezer forint alatti, 26 százalékuk 50-100 ezer forintba kerül. A portál adatai szerint a legdrágább üdülés 885 500 forintba, a legkedvezőbb árú pedig 2950 forintba kerül.

A közlemény idézte Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu csoport vezérigazgatóját, aki jelezte, a vendégek 38 százaléka két, míg 26 százaléka egy estét tölt majd a szálláshelyen.

A karácsony után szilveszterkor is erős vendégforgalomra számíthatnak a szállásadók és vendéglátók. A Szallas.hu által közvetített pénzforgalom 10 százalékkal nő, a foglalások száma pedig közel 8 százalékkal bővül tavalyhoz képest.

A kikapcsolódásra vágyók jellemzően 71 nappal előre foglalták le a szilveszteri pihenés helyszínét. A legfelkapottabb belföldi úti célok között található Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest, és sokan látogatnak el Hévízre, Gyulára, Zalakarosra, Miskolctapolcára és Sárvárra is. Akik pedig külföldön köszöntik a 2020-as esztendőt, jellemzően Ausztria, Szlovákia síparadicsomait keresik fel, illetve Lengyelországban, Csehországban és Romániában is lesznek magyar szilveszterezők – olvasható a közleményében. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.