Reménykeltő párbeszéd indult Budaörs kezdeményezésére a nyugati agglomeráció közlekedési problémáinak megoldására

(Budaörs, 2019. december 13. – Budaörsi Infó) Budaörsön találkoztak 2019. december 13-án a nyugati agglomeráció és a főváros önkormányzati vezetői. A “Budapest Főváros és nyugati agglomerációjának jelenlegi közlekedési kapcsolatai, az ebben tapasztalható nehézségek és azok feloldása” című konferenciát tartották meg a Városházán Budaörs kezdeményezésére. Wittinghoff Tamás polgármester a Budaörsi Infónak elmondta, hogy optimistán látja a dolgokat, mert sokkal magasabb volt a részvétel mint amire számítottak.

 

 

 

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd pedig egy prezentációval mutatta be a főváros és a nyugati agglomeráció közlekedési helyzetét.

 

 

varoshazakonferenciappt (1)

 

“Létfontosságú és nem halogatható tovább, hogy megoldás szülessen a főváros és a nyugati agglomeráció közlekedési gondjaira, aminek kulcskérdése a közösségi közlekedés fejlesztése” – jelentette ki Wittinghoff Tamás az általa kezdeményezett agglomerációs közlekedési konferencia megnyitóján, 2019. december 13-án.

A közös cselekvés szükségességét sürgette az a közös nyilatkozat, amelyet a megjelent mintegy tucatnyi érintett település és kerület polgármestere, alpolgármestere – köztük Karácsony Gergely főpolgármester –, valamint a térség fideszes országgyűlési képviselője Csenger-Zalán Zsolt is aláírt.

 

 

varoshaza_konferencia19_12_13_polgarmesterek_kozlekedes (10)

 

– A főváros nyugati agglomerációjában szinte már elviselhetetlen a forgalom, ami nagymértékű zaj- és környezetszennyezést, forgalmi terhelést okoz, feleslegesen rabolja a közlekedők idejét, és pénzét – mutatott rá megnyitó beszédében Wittinghoff Tamás polgármester.

A problémák megoldása minden érintett részéről közös akaratot és cselekvést igényel, a településektől kezdve a fővároson át a kormányig, és európai uniós források is elengedhetetlenek – fogalmazott a polgármester.

Ez szerepel a közösen elfogadott nyilatkozatban is. Aláírói kinyilvánították azon szándékukat, hogy részt vesznek a megoldási lehetőségek feltérképezésében, kidolgozásában, amelybe a szakmai, társadalmi és kormányzati szereplőket is bevonják, majd a megoldásban is együttműködnek.

Wittinghoff Tamás előadásának konklúziójaként kijelentette: a szakértőknek kell eldönteni, hogy metró, elővárosi vasút, gyorsvillamos S-Bahn, vagy mi épüljön, de valamit mindenképp tenni kell a nyugati agglomeráció közlekedési gondjainak enyhítéséért.

 

 

varoshazakonferenciappt (2) varoshazakonferenciappt (3)

 

 

A zajterhelés mértéke sem elhanyagolható tette hozzá a polgármester.

 

varoshazakonferenciappt (4)

 

varoshaza_konferencia19_12_13_polgarmesterek_kozlekedes (2)

 

Ezután összegezte, hogy mit tett a kormány és a főváros a helyzet enyhítése érdekében:

– Csak Kelenföldig épült meg a 4-es metró,

– Fizetőssé tették az autópályák bevezető szakaszait (az ezt követő számlálás szerint jelentősen nőtt Budaörsön a forgalom),

– Az elmúlt 9 évben – eddig – egyetlen egyeztetést nem kezdeményeztek a helyzet javítása érdekében.

 

 

varoshazakonferenciappt (5)

 

varoshazakonferenciappt (6)

 

A prezentáció során az is elhangzott, hogy az agglomeráció már mindent megtett. Ezt ki is fejtette a polgármester.

– Amíg Budaörs kistérségi központ volt, az összes településsel egyeztetett a lehetőségekről, igényekről,

– Folyamatosan szorgalmazta a metró meghosszabbítását legalább a virágpiacig,

– Tanulmányok készültek (amelyek egy része felett ugyan eljárt már az idő), alternatív megoldásokat, kerestek és dolgoztak ki,

A feladat nagyságrendje miatt, az csak összefogással oldható meg (kormány, főváros, járások, települések – európai uniós források bevonásával).

 

varoshazakonferenciappt (7)

 

varoshaza_konferencia19_12_13_polgarmesterek_kozlekedes (8)

 

Büszkén említette a polgármester a budaörsi ingyenes buszjáratot is, ami követendő példa lett Magyarországon és már más településen is bevezették.

 

varoshazakonferenciappt (8)

 

A budaörsi parkolási problémák kezelésével kapcsolatban elmondta, hogy Budaörsön nem az volt a cél, hogy pénzt szedjenek be a parkolásért, hanem az, hogy ne használják az emberek a várost P+R parkolónak.

 

varoshazakonferenciappt (9)

varoshazakonferenciappt (10)

 

 

Hamarosan átadásra kerül a megújult buszpályaudvar is, ami végre méltó körülményeket teremt az utazók számára.

 

varoshazakonferenciappt (11)

 

 

varoshazakonferenciappt (12)

 

 

A bemutatóból az is kiderült, hogy egy felmérés szerint a budaörsiek elégedettek a várossal. Egyetértenek azzal, hogy az utóbbi három évben felgyorsultak a fejlesztések és Budaörs dinamikusan fejlődött, viszont az autós közlekedést viszont kevésbé kielégítőnek.

 

 

varoshazakonferenciappt (13)

 

varoshaza_konferencia19_12_13_polgarmesterek_kozlekedes (9)

 

 


Összegezve elmondható, hogy megérett az idő az olyanokra mint: 

– elővárosi gyorsvasút

– metró meghosszabbítása?

– felszínen folytatott metró?

– gyorsvillamos?

– S-Bahn?

Egy biztos: valamit tenni kell!

 

varoshazakonferenciappt (14) varoshazakonferenciappt (15) varoshazakonferenciappt (16)

“Az állam válaszúthoz érkezett (…) 30-40 éves hálózaton közlekednek a szerelvények, amelyek átlag életkora szintén 30-40 év. A magyar vasút eljutott egy olyan pontra, hogy át kell gondolni, hogyan tovább. Ha versenyképes akar lenni a magyar vasút, akkor ebbe bizony invesztálni kell.”
Homolya Róbert, a MÁV vezérigazgatója, 2019.09.20


 

 

Karácsony Gergely, Budapest Főváros Főpolgármestere is megosztotta gondolatait.

 

 

varoshaza_konferencia19_12_13_polgarmesterek_kozlekedes (3)

 

A Főpolgármester kifejtette, hogy fontos az, hogy folytatódjon a szakmai párbeszéd az agglomerációs növekedéssel kapcsolatban. Budapest és az agglomeráció számára legfontosabb kérdés a közlekedés ügye.

Továbbá hozzátette, hogy mivel az agglomerációban közösek a problémák, ezért ezeket érdemes közösen megoldani. Megjegyezte azt is, hogy akkor lehet bármit is elérni, hogyha tudjuk, hogy mit akarunk, ezért a célok meghatározása a legfontosabb.

„Közösek a problémáink, és közösen kell dolgoznunk a megoldáson” – jelentette ki a konferencián Karácsony Gergely főpolgármester.

Felhívta a figyelmet, hogy az agglomerációs közlekedési probléma klímapolitikai kérdés is.

– Élnünk kell ezért azzal a lehetőséggel, hogy a klímaproblémák csökkentésére az EU forrást fog biztosítani, amelyben a közösségi közlekedés fenntartható fejlesztése prioritást fog kapni.

Ehhez azonban tervekkel kell rendelkeznünk, tudni, hogy hol, milyen megoldás lenne a leginkább célravezető az érintettek számára – fogalmazott.

A kormánnyal folytatott egyeztetéseinek tapasztalatai alapján kijelentette: van esély a kormánnyal is megegyezni, ahogy számos kérdésben sikerült a napokban nagyon komoly előrelépést tenni a konszenzus irányába.

Beszédéből kiderült: a főváros nem tud lemondani a 4-es metró meghosszabbításáról, nem csak Budaörs, vagy Törökbálint irányába, hanem a 15. kerület felé sem, de elismerte, hogy ennek kisebb a realitása mint a vasúti kapacitás bővítésének.

Kifejtette: a BKK helyett agglomerációs közlekedésszervező cég létrehozásában kellene gondolkodni.

 

 

varoshaza_konferencia19_12_13_polgarmesterek_kozlekedes (4)

 

Ezután két előadás következett:

Az első témája: Az elővárosi vasúti rendszerhez illeszkedő közúti közösségi ráhordó hálózat kialakításáról készített előzetes és részletes megvalósíthatósági tanulmány és az azt követő hálózatszervezés kapcsolatának, eredményeiről szólt. 

Előadók: Albert Gábor, Ács Balázs

 

 

varoshazakonf

 

A második előadás témája: Az elővárosi közlekedés továbbfejlesztésének lehetséges irányait mutatta be. 

Előadó: Dr. Orosz Csaba

 

 

varoshazakonferencia20191213

 

 

Csenger-Zalán Zsolt, országgyűlési képviselő aláhúzta: az agglomeráció közlekedésének megoldása csak a közösségi közlekedés fejlesztése lehet. Ebben egyetértés alakult ki valamennyi szereplő között.

Szót ejtett a szuperkórház kérdéséről is, amelynek szintén vannak közlekedési vonatkozásai, ám a helyszíne még bizonytalan.

 

 

csengerzalanzsolt201912

 

A megbeszélésen Törökbálint, majd Budakeszi polgármestere is jelezte: szívesen helyt adnak a szuperkórháznak, van erre megfelelő területük.

Csőzik László, érdi polgármester pedig új ötletként azt vetette fel, hogy a 4-es metrót a 70 ezres lakosú Érd végállomással is végig kellene gondolni, akár felszínen is vezetve a nyomvonalat.

Hosszan érvelt amellett, hogy a metrót tovább kellene vinni Budaörs központja, nyugati része, majd Törökbálinton át Érd-Parkváros irányába. Az M4 végállomása tehát Parkváros mellett lehetne, P+R parkolóval.

 

A konferencia zárásaként Wittinghoff Tamás leszögezte: a rendezvénynek lesz folytatása, ahol már a konkrét megoldási lehetőségekről is egyeztetnek majd.

Elmondta, hogy Budaörs óriási lemaradásban van a közlekedés terén más városokhoz képest. Kiemelte, hogy a közlekedési dugók nem csak bosszúságot jelentenek az emberek számára, hanem környezeti és egészségi kárt is okoznak.

Mindezek mellett még a kiesett időből fakadó anyagi kárról is beszélhetünk, a feleslegesen elhasznált üzemanyag miatt keletkező anyagi kárról, negatív életminőségbeli hatásról, családdal töltött idő helyett várakozással töltjük az időt, vagyis a közlekedés megoldása forintosítható előnyökkel járna.

Ezt követően a konferencián résztvevők észrevételeire, véleménynyilvánítására, igényeinek megfogalmazására került sor és a közös nyilatkozat megfogalmazására, amelyet alá is írtak.

 

 

alairas_varoshaza_konferencia19_12_13 (2)

 

 

A nyilatkozatot egyelőre 11 település részéről írták alá és a térség országgyűlési képviselője:

Karácsony Gergely (Budapest), Wittinghoff Tamás (Budaörs), Elek Sándor (Törökbálint), Csizmadia Zsuzsanna (Herceghalom), Marozsán József (Tárnok), Nagy Éva Júlia (Budapest, 12. kerület), Tarjáni István (Biatorbágy), Csenger-Zalán Zsolt (02.vk. országgyűlési képviselője), Somogyi Farkas Tamás (Páty), dr. Győri Ottília (Budakeszi), dr. László Imre (XI. kerület), dr. Csőzik László (Érd)

 

 

Wittinghoff Tamás polgármester a konferencia után a Budaörsi Infónak elmondta, hogy most nagyon optimistán látja a dolgokat, mert sokkal magasabb volt a részvétel mint amire számítottak.

 

 

varoshaza_konferencia19_12_13_polgarmesterek_kozlekedes (9)

 

“Ha megnézzük a Nyugat-Európai nagyvárosokat és az agglomerációjukat, azaz a környezetüket, hogy miként alakították ki ott a közösségi közlekedést, akkor látszik, hogy borzasztó elmaradásban van egy világváros, amit Budapestnek hívnak és a mi fővárosunk, ezért nem is érdemes összehasonlítani az európai nagyvárosokkal.

A konferencia során felvázolódtak a lehetőségek, hogy merre érdemes lépni. Az egyértelmű, hogy ez egy közös kiáltás az összes érintett részéről az együttműködésre egymással, illetve a kormányzati szervekkel, uniós források bevonásával, annak érdekében, hogy az a jelentős lakosszám-növekedés, amit a nyugati agglomerációban történt, annak a közlekedési következményeit megoldjuk.

 

 

varoshaza_konferencia19_12_13_polgarmesterek_kozlekedes (7)

 

 

Milyen konkrét lépések következnek most? 

“Valahol el kell indulni. Ha három évtizedig nem történt semmi, akkor e tekintetben az eddigi valamennyi kormányzat, illetve a főváros, agglomeráció is felelős azért, hogy nincs változás.

Viszont most egy új önkormányzati ciklus indult el, talán ebben, friss erővel és kellő elszántsággal és lendülettel lehet eredményeket elérni.

A mai nap a kezdete lehet ennek. Azt egyértelműen nyilvánította ki mindenki, teljesen mindegy, hogy milyen politikai berendezkedésű az önkormányzat – az országgyűlési képviselő is, aki kormánypárti -, hogy ebben a kérdésben azonosan gondolkodunk.

Meg kell oldani, hogy legyen kötött pályás elővárosi közlekedés, legyenek olyan csomópontok, ahol parkolókat lehet kialakítani, és mindez úgy alakuljon ki, hogy a települések belső forgalma csökkenjen, hiszen lassan az összes agglomerációt település ellehetetlenül, belefullad a forgalomba.”

 

 

alairas_varoshaza_konferencia19_12_13 (1)

 

 

A nyilatkozat amit aláírtak a polgármesterek a következő volt:

 

A 2019. december 13-án tartott “Budapest Főváros és nyugati agglomerációjának jelenlegi közlekedési kapcsolatai, az ebben tapasztalható nehézségek és azok feloldása”  tárgyú konferencián részt vevő települési önkormányzatok az alábbi nyilatkozatot tesszük.

 

 

alairas_varoshaza_konferencia19_12_13 (2)

 

Tekintettel arra, hogy:

– Budapest Főváros és az agglomerációs települések közötti közlekedési – és ezen belül a közösségi közlekedési – kapcsolatok létfontosságúak,

– a Budapest Főváros nyugati agglomerációjának meglévő közlekedési kapcsolatok számos területen közlekedési nehézséget, nagymértékű környezeti és forgalmi terhelést jelentenek,

– a közlekedésben résztvevők részéről nagymértékű időráfordítást igényel a közlekedésben való részvétel,

– a felmerülő problémák megoldása minden érintett részéről közös akaratot és cselekvést igényel,

ezért kinyilvánítjuk azon szándékunkat, hogy megfelelő településközi együttműködés keretében részt vegyünk

– a településinket és azok lakosságát terhelő agglomerációs közlekedési nehézségek megoldására, a közösségi közlekedés fejlesztésére irányuló konkrét megoldási javaslatok szakmai, társadalmi és kormányzati résztvevők bevonásával történő kidolgozásában.

– és azok társadalmi egyeztetésében és ennek alapján közösen megvalósíthatónak ítélt változat kialakításában.

 

 

alairas_varoshaza_konferencia19_12_13 (4)

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.