Sportolási lehetőség és asztalitenisz BL-meccs a Budaörsi Sport Club Napján

(Budaörs, 2019. december 6., Budaörsi Infó) – Pénteken tartják a Budaörsi Sport Club Napját, a rendezvény csúcspontja az esti női Bajnokok Ligája-meccs lesz, amelyen a hazaiak a francia Metz csapatát fogadják.

 

A klubtól származó információ szerint délután – 14 órától – minden korosztály számára sportolási lehetőséget biztosítanak, s a kisebbeknek kialakított játszósarokhoz a Mikulás is ellátogat majd. A nagyobbaknak biciklis bemutatót tart a Fillari Team Budaörs egyesület, továbbá az edzők és versenyzők segítségével a Budaörsi Sport Club mind a hét sportágával megismerkedhetnek az érdeklődők.

 

 

bscnapja

A BL-mérkőzés 17 órakor kezdődik, az SH-ITB Budaörsi 2i SC és Metz TT összecsapásán a C csoport második helye, egyben a negyeddöntőbe kerülés lesz a tét. A trió harmadik tagja, a címvédő lengyel Tarnobrzeg már bebiztosította továbbjutását a kieséses szakaszba, míg a magyar és a francia együttes első, franciaországi mérkőzését a Metz nyerte 3-1-re.

A budaörsi városi sportcsarnokban sorra kerülő pénteki rendezvény minden programja díjmentes.

Ezen a napon Pécsen is rendeznek egy nemzetközi asztalitenisz-mérkőzést, a PTE PEAC-Kalo-Méh férficsapata 17 órától, az egyetem Műszaki és Informatikai Kara tornacsarnokában fogadja az osztrák Solex-Consult Wiener Neustadt gárdáját az Európa Kupa negyedik szakaszának első találkozóján. A párharc győztese a legjobb nyolc közé kerül az ETTU Kupa jogutódjának számító sorozatban – a visszavágót jövő pénteken rendezik Ausztriában.

 

(Budaörsi Infó / mti)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.