Berzsán Eszter – Mesélek amíg élek

(Budaörs, 2019. november 27. – Budaörsi Infó) Sok különleges emberről olvashattak már a Budaörsi Infó hasábjain és ezt most sem lesz másként. Berzsán Eszter egy olyan író, illusztrátor, aki úgy gondolja, hogy azért született meg, hogy örömet adjon a világnak a rajzaival és az írásaival.

 

 

Viszont nem csak így gondolja, de tesz is érte. Hamarosan internetes hírportálunkon is olvashatnak Mesebirodalmának érdekes történeteiből. A rajzolás, az alkotás a hivatása, az írás pedig az élete része.

Blogján keresztül mutatja meg nem mindennapi tehetségét. Nap mint nap új novellákkal, lélekerősítő, önbizalom-építő gondolatokkal és új rajzokkal ajándékozza meg a körülötte élőket.

„A szavak nekem a második ecsetem. Amikor úgy érzem, hogy a szó kevés, rajzolok, ha pedig a rajz még kerekebb a mondatoktól, írok. Nálam egyszerre működik a kettő és mindkettő szerelem, mert amikor megírok egy történetet, amit utána meg is rajzolok, határtalan szabadságot érzek, mivel mindazt, amit lélekben látok magam előtt, amikor írok, képként meg is formálhatom. Ezzel egy tökéletes, komplex alkotást tudok létrehozni” – mondta el Eszter.

 

 

eszterberzsan2

 

A legfőbb vonal, amit képviselsz az írás-illusztrálás, és azon belül a mese. Mióta tevékenykedsz ezen a területen és mi motivált?

„Mióta az eszemet tudom, mindig meséltem a körülöttem levő gyerekeknek, sorozatokat rajzoltam, kitaláltam komplett fantáziavilágokat. Az életem négy és fél évvel ezelőtt nagy fordulatot vett, amikor megszületett a kislányunk, akire több, mint hat évet vártunk. Kinyílt a lelkemben egy olyan ajtó, ami csak az anyasággal nyílik ki egy nő életében, és beáradt a fény.

Betöltötte a lelkem minden rejtett zugát, és azóta is ott ragyog, legyen kinn bármilyen vihar, sötét vagy hideg, ott a lelkemben az új fény. Ez az új fény új erőt adott nekem az élethez, ha úgy tetszik egy teljes újrakezdést, egy új lendületet. Ez a lendület valami egész más, mint amit valaha korábban éreztem.”

 

Mi a hajtóerő, az ihlet?

„Oly elkötelezettséget, felelősséget, céltudatosságot, fáradhatatlanságot és energiát érzek belül, amit szavakkal nehéz volna leírni. Ezért inkább lerajzolom, képekbe öntöm, mesekönyv formájában adok belőle a világnak, a gyerekeknek és a felnőtteknek, és mesélek, míg csak élek! Bennem egész sorozatok élnek már a saját karaktereimmel, akiket ebben az évben hívtam életre mesekönyvem lapjain és további nagy céljaim közt szerepel mesekönyv sorozatok megjelentetése és mesefilmek készítése.”

 

 

berzsaneszter

 

Berzsán Eszter két korosztálynak is ír. Az iskolásoknak meseregényeket, melyeket a családdal együtt tudnak olvasni, és izgalmasak, lendületesek, lekötik a nagyobbak figyelmét is. Valamint az óvodás-kisiskolás korosztálynak gazdagon illusztrált mesekönyveket üzenettel, bájos, szeretnivaló tartalommal.

Meséi azon túl, hogy kedvesek, tiszták, tanítanak is valamit az életről, az emberi kapcsolatokról.

Új klasszikusok, új kedvencek a családban, amiket jó sokszor újra olvasni, lapozgatni. Kövessék figyelemmel közösségi oldalunkat is és ismerjék meg ezeket az érdekes történeteket. Hamarosan ott is találkozhatnak velük.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.