A Csík Zenekar idén is óévbúcsúztató koncertet tart

Idén is óévbúcsúztató koncertet tart a Csík Zenekar. A hazai népzenei színtér népszerű formációja december 28-án a Budapesti Kongresszusi Központba várja a közönséget, vendégként színpadra lép a Fitos Dezső Társulat. Vecsei H. Miklós és Borbás Marcsi.

 

“Miközben az utóbbi évtizedekben is megőriztük kötődésünket a hagyományos Kárpát-medencei népzenékhez, az igényesen kiválasztott populáris dallamokat belesimítottuk a magyar népzene szövetébe” – idézte Csík Jánost, a csapat vezetőjét az MTI-hez eljuttatott ajánló. Idei óévbúcsúztató koncertjük címe Sose lesz vége, amely a Csík Zenekar egyik legújabb dalának címe egyben.

“A koncert tematikáját tekintve az emberi élet fordulópontjait mutatja be a születéstől a halálig, felvonultatva a jeles eseményekhez kapcsolódó néphagyományokat, zenéket és gasztronómiai szokásokat. Legfőbb üzenetünk mégis az, hogy a hagyományok tovább éltetése, a következő nemzedékek számára átörökítése fontos felelősségünk, hiszen az előző generációk által teremtett és felhalmozott kincsünk, szellemi örökségünk nem veszhet el. Ha jól végezzük dolgunkat, a történetnek sose lesz vége” – fogalmazott Csík János.

Az értékek és hagyományok megidézésében segítségükre lesz Borbás Marcsi televíziós műsorkészítő, aki többek között zenére megkomponált kalácstészta-nyújtást fog levezényelni. A Csík Zenekar muzsikáját a Fitos Dezső Társulat fogja a színpadon tánccal illusztrálni, Vecsei H. Miklóst, a Vígszínház színművésze pedig énekes és prózai előadóként vesz részt a műsorban.

A Kossuth-díjas Csík zenekar tagjai: Csík János (hegedű, ének), Kunos Tamás (brácsa), Makó Tamás (fúvós hangszerek), Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (bőgő), Majorosi Marianna (ének) és Szabó Attila (hegedű, gitár, ének).

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.