Már a szolnoki bázison vannak a honvédség első új helikopterei, melyeket Budaörsön mutattak be

Már a szolnoki helikopterbázison van a Magyar Honvédség első két Airbus H145M típusú helikoptere – mondta Koller József dandártábornok, a bázis parancsnoka kedden egy tévécsatornán.

 

A műsorban elhangzott, hogy az első két gép hétfőn érkezett Magyarországra, ezeket a budaörsi repülőtéren mutatták be a sajtónak.

    Koller József dandártábornok elmondta, a forgószárnyasokat kutatás-mentésre, lövészetre, szállításra, különleges műveleti feladatokra és pilótaképzésre is használhatják.

A gépeket a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében szerezték be.

Az eszközök mellé úgynevezett logisztikai programot is vásároltak, ami azt jelenti, hogy műszaki ellátásuk biztosított, és a pilótákat is kiképezték már. Az első két új helikoptert is már magyar pilóták hozták az országba – mondta a szolnoki bázis parancsnoka.

 

magyar_honvedseg_uj_helikopterek_budaors_2019nov_Airbus

 

A gyártó képzésén 50 pilóta és 60 műszaki szakember vesz részt, ők kezelik majd a 20 helikoptert, amelyet a honvédség vásárol.

Elmondta azt is, az Airbus H145M óránkénti 278 kilométeres sebességgel képes repülni, és majdnem 6000 méter magasra lehet vele emelkedni. Hozzáfűzte, annak ellenére, hogy egy könnyű helikopterről van szó, jelentős terhet is képes szállítani.

Fegyverzetéről szólva megemlítette a 20 milliméteres gépágyút és a nem irányított rakétákat, de – mint mondta – a helikopter felszerelhető lézeres irányítású páncéltörő rakétákkal is.   mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.