Fair Play Nap a zenefogyasztás tisztaságáért

Harmadik alkalommal szervezi meg a Fair Play Napot a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért. A november 16-i esemény célja bemutatni, hogy a fair zenefogyasztás közös érdek.

 

A fair play jegyében népszerű popzenei előadók játszanak meccseket a sport- és zenekedvelő vásárlókkal országszerte számos Decathlon áruházban. Köztük lesz a Halott Pénz, a Jetlag, a Kowalsky meg a Vega, a New Level Empire, a Carbonfools, a TNT vagy a Brains. A Kelemen Kabátban a legnagyobb videómegosztón jelentkezik kisvideókkal a témában – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért minden évben reprezentatív kutatást végez a hazai zeneipar aktuális helyzetéről. Az idei felmérés, a Zeneipari jelentés 2018 azt mutatta, hogy a magyar zeneipar 2017-ben 53,4 milliárd forintot realizált, ebből a hangfelvétel-iparág 18,4 milliárdot, ami 3,6 százalékos növekedés 2016-hoz képest. Az élőzene-iparág becsült értéke 35 milliárd forint, ami mintegy 6 százalékos növekedést jelent a korábbi évekhez képest.

Mint írták, ha a közönség fizet a zenéért, ezzel biztosítja az alkotók megélhetését, és azt, hogy a zenészek folytatni tudják az alkotást. A koncertek száma növekedett az előző évekhez képest, így érezhető, hogy a zenefogyasztók megértették az üzenetet. De az emberek online zenehallgatással, streameléssel vagy a fizikai hanghordozók vásárlásával is hozzájárulnak a zenészek munkájának tovább éléséhez. A Kelemen

Kabátban zenekar négyrészes Youtube-sorozatban mutatja be, hogyan készül egy dal, milyen lépései vannak ennek a folyamatnak.
A korábbi évekhez hasonlóan több város koncerthelyszínén találkozhatnak a látogatók a Fair Play Nap üzeneteivel plakátokon, videókon és szórólapokon. Bővebb információ a Fair Play Napról, az ügyet támogató zenészekről, koncert helyszínekről, terjesztőkről  a www.fairplayhungary.hu és a www.facebook.com/fairplayhungary oldalon. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.