Halottak napja – A katolikusok az összes szentről és minden elhunytról megemlékeznek

Mindenszentek napján, november 1-jén ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata.

 

 

Mindenszentek ünnepe kötelező ünnep, az egyház előírása szerint ilyenkor a híveknek kötelező szentmisén részt venniük – írták.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mindenszentek ünnepén, péntek délután ötkor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét, halottak napján reggel pedig a bazilika altemplomában celebrál misét az elhunyt főpásztorokért – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

A keleti egyház már 380-ban megtartotta mindenszentek ünnepét, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel – olvasható az MKPK közleményében.

 

 

mindenszentek_halottak_napja_2015_gyertya_mecses

 

III. Gergely pápa (731-741) bővítette az ünneplendők körét: “a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét.

November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep – ismertették.

November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, különösképpen “a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről”. Az egyház a “testi feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga hagyományai szerint tesz eleget”. Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért – írták.

Felidézték: (Szent) Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. A halottak napját először 998-ban tartották meg, majd a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt az ünnep.

Az egyház az ünnepen “bizalommal kér” kegyelmet Istentől az elhunytaknak – tették hozzá. MTI

 

 

gyertyagyujtas_kegyelet_halottak_napja_temeto_1

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.