Fegyveres borlopásért ítéltek el egy férfit

Nem jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy 48 éves férfit, aki megszúrt egy embert, hogy megtarthassa a tőle ellopott üveg bort. Emellett testi sértés és garázdaság miatt is felelnie kellett – közölte a fővárosi főügyész.

 

A vádirat szerint a férfi 2017 áprilisában a XIII. kerületben elvett egy üveg bort egy padon alvó férfitól. Amikor a sértett felébredt, és kérdőre vonta, a vádlott egy késsel belevágott a tenyerébe. Olyan súlyos sérülést okozott, hogy maradandó fogyatékosság kialakulásával is számolni kellett.

A vádlott 2017 júniusában is testi sértést követett el: szintén a XIII. kerületben féltékenységből orrba rúgott egy nőt, illetve egy kombinált fogóval megfenyegette a segítségére siető férfit.

A férfi ellen fegyveres rablás bűntette, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés kísérlete és más, közrend, valamint testi épség elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a védelem fellebbezést jelentett be. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.