Tízfős nemzetközi autótolvaj-bandát számolt fel a Készenléti Rendőrség

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya (KR KÜFFO) egy tízfős nemzetközi autótolvaj-bandát számolt fel írta meg a police.hu.

 

A büntetőeljárást 2017-ben a Szegedi Rendőrkapitányság rendelte el orgazdaság gyanúja miatt, majd a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta a nyomozást. Később az országos rendőrfőkapitány a KR KÜFFO-t jelölte ki az eljárás lefolytatására.

A nyomozók megállapították, hogy egy tíztagú, szerb és horvát állampolgárokból álló bűnszervezet Ausztriából, Németországból, valamint Olaszországból 26 jelentős értékű gépkocsit tulajdonított el, amelyeket különböző szegedi garázsokba szállítottak. Onnan – miután megváltoztatták a lopott luxusautók egyedi azonosítójeleit – Szerbia területére vitték a kocsikat, ahol vagy magánszemélyeknek vagy autóbontóknak adták el azokat.

A nyomozás során a magyar rendőrök hét autót megtaláltak és lefoglaltak. A bűnszervezet a bűncselekmény-sorozattal összesen 237,2 millió forint kárt okozott, amelyből a megtalált és lefoglalt járművekkel 52,8 millió forint megtérült.

A bűnözői csoport 10 tagjával szemben a nyomozók 56 különböző bűncselekmény gyanúját találták megalapozottnak, többek között bűnszervezetben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás, illetve egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettekét.

A bűnszervezet 40 éves szerb vezetője ellen korábban Franciaország bocsátott ki európai elfogatóparancsot, mivel betöréses lopás és más bűncselekmények elkövetése miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte az illetékes francia bíróság, azonban ennek letöltését nem kezdte meg. A férfit Norvégiában betöréses lopások miatt 3 év börtönre ítélték, ezen túl pedig a magyar nyomozás során kézbesítettek részére egy Szlovéniában ellene folytatott büntetőeljárás vádiratát is.

Jelenleg három gyanúsított letartóztatását tölti a Szegedi Fegyház és Börtönben, hárman szabadlábon védekeznek, négy személlyel szemben pedig elfogatóparancsot bocsátott ki a hatóság.

 

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya a nyomozás során szorosan együttműködött a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kijelölt nyomozóival, majd 2019. október 11-én a keletkezett iratokat megküldték a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.