A szibériai tajgán fészkelő barna füzikét fogtak be Magyarországon

Ritka madárkincsre bukkantak Nógrád megyében: barna füzikét fogtak be a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai Patak községben egy madárgyűrűző akcióban – hangzott el az egyik televízió csatorna műsorában.

 

 

Mint elhangzott, ez a faj a szibériai tajgán fészkel, a telet pedig Délkelet-Ázsiában tölti, így vonulásakor nem érinti Közép-Európát, akadnak azonban olyan példányok, amelyek más irányba indulnak el, így akár Magyarországra is eljuthatnak.

Magyarországon eddig mindössze hét alkalommal észlelték a fajt. A pataki adat a 8. hazánkban, ebből öt volt gyűrűzés és három terepi távcsöves megfigyelés – mondta Orbán Zoltán, az MME szóvivője.
Mint mondta, a gyűrűzőközpont vezetője fogta a kertjében a barna füzikét (Phylloscopus fuscatus), két héttel korábban pedig egy szintén nagyon ritka kelet-ázsiai vándorfüzikét fogott. Ilyenkor az egész északi féltekén vonulás figyelhető meg, általában Délkelet-Ázsiába mennek telelni, de néhány madár Európába is eljön – mondta Orbán Zoltán.

Budapest kiemelt helyszínnek számít, ilyenkor október tájékán a fanatikus madármegfigyelők a Gellért-hegyre mennek, ahol szinte minden évben lehet látni különleges madárfajokat, amelyek gyakran több napot is eltöltenek itt – tette hozzá.

A szakember elmondta: a füzikék a verébnél jóval kisebb, fele-egyharmada méretű madarak, a levelek között mozognak, szinte soha nem láthatók, a laikusok nem nagyon ismerik őket, számos faja létezik és majdnem mind egyforma.

Mint mondta, a barna füzike gyűrűjére egy betű-szám kombinációt írtak, amely az adatbázisokba is bekerül, így az online felületeken követhető a madár élettörténete. A barna füzikéről Kína térségéből várnak információt.
Ezek a madarak nem eltévedtek – mondta a szóvivő, kiemelve: ennek a madárnak a költési időszakon kívül egyetlen feladata van, túlélni a napokat, hogy a következő szaporodási időszakban lehessen párja, tojása, fiókája. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.