Választási különszám – Dr. Czuczor Gergely polgármesterjelölt (Fidesz-KDNP)

(Budaörs, 2019. október 12. – Budaörsi Infó) 2019. októberében ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2019. október 13-án tudnak választani az önkormányzati választáson.

 

 

A Választási Különszámunkban minden képviselő-, illetve polgármesterjelölt lehetőséget kapott arra, hogy bemutatkozzon. Egy rövid interjú keretén belül elmondhatták elképzeléseiket és terveiket a jövőre vonatkozólag.

A Választási Különszámunkban két polgármesterjelölt és 34 képviselőjelölt anyagát olvashatják. Egy képviselőjelölt nem kívánt élni ezzel az ingyenes lehetőséggel, viszont nevét feltüntettük az adott választókörzetnél.

Felelősségteljes, megfontolt választást kívánunk mindenkinek október 13-án.

 

 


Ide kattintva meg tudják nézni a teljes Választási különszámunkat. 


 

 

Dr. Czuczor Gergely
– Fidesz-KDNP –
Polgármesterjelölt

 

czuczorgergely2019

 

Kérjük, néhány mondatban mutatkozzon be, mi az ami a legfontosabb, hogy tudjanak önről a választópolgárok?

Születésemtől, 1978 óta élek Budaörsön.  Tősgyökeres budaörsi sváb felmenőkkel rendelkezem. Iskolai végzettségeim magasépítő technikus, történelemtanár, szociológus, jogász és közoktatási vezető.
Alapító igazgatóként, pedagógustársaimmal együtt hoztuk létre 2011-ben a budaörsi Szent Benedek Középiskolát. Jelenleg történelemtanárként dolgozom és boldog férjként, három kisgyermek édesapja vagyok.

 

Milyen elvek és irányvonalak mentén vezetné Budaörsöt, amennyiben elnyeri a polgármesteri széket?

Egykori iskolaigazgatóként kollégáimmal a város hagyományaira, múltjára, közös értékeinkre alapítottunk iskolát. Vezetőként az elmúlt nyolc esztendőben a békesség, a hit, az egymás iránti tisztelet és szeretet értékei vezették munkámat. Ennek szellemében szeretnék Budaörs új polgármestere lenni, aki az itt lakók érdekeit képviseli minden cselekedetével.

 

Mi a véleménye az utóbbi években a budaörsieket leginkább érintő ügyekben: oktatás, útdíj, szemétszállítás, Frankhegy ügye, építkezések.

Az elmúlt években jól érzékelhetően zajlott egyfajta politikai hisztériakeltés az országos ellenzéki vezérszerepre törő Wittinghoff Tamás részéről. A személyes becsvágyát rendelte a város érdekeinél előbbre, aminek mi látjuk kárát. Oktatásügyben legfontosabb feladatunk az, hogy a politikát ki kell vezetnünk az iskolák falai közül. Ne legyen politikai eszköz a tantestület és a diákság!

Az agglomeráció közlekedési problémája nem az útdíj miatt alakult ki az elmúlt évtizedben, hanem mert a gépjárműveink száma megsokszorozódott – tíz év alatt 70%-al nőtt az autók száma –, míg az úthálózat nem követte ezt. Önáltatás, politikai haszonlesés a gondot az autópályamatrica bevezetésére fogni.

Alapvető strukturális változásra van szükség, amit csak a kormányzati szándék megnyerésével tudunk közösen kezelni. Ezért Budaörsnek szövetségesekre van szüksége és nem ellenfelekre.
A szemétszállításnál aktívabb polgármesteri szerepre van szükség. Ki kell alkudni a szolgáltatónál, hogyan tudja biztosítani a budaörsiek igényeit.

A Frankhegyen a törvényes állapotokat kell helyreállítani és az ütemezett fejlesztést előmozdítani. Változtatni kell a túl engedékeny építési szabályokon, hogy ne veszítsük el gyermekeink jövőjét, az élhető Budaörs lehetőségét. Fenntartható fejlődés záloga, hogy a már itt élők nem szenvednek az újonnan betelepülőktől.

 

Melyek azok a fő problémák, amelyek ön szerint leginkább megoldásra várnak Budaörsön, és hogyan szeretné őket megoldani, amennyiben megválasztják polgármesternek?

A város vezetését a hosszú távú elképzelések hiánya jellemzi. Szükség van az úthálózat fejlesztésére, P+R parkolók létesítésére, kötöttpályás tömegközlekedés elérhetővé tételére.

Csaknem 30 év alatt nem futotta önálló színházra, modern könyvtárra, méltó városközpontra. Közösségi tereink a Kádár-korszakot idézik. Friss levegőre, jövőképre van szükség.

Miközben számolatlanul folyik el a budaörsiek pénze szakértők, tanácsadók, jogi irodák siserehadára, az alatt öt év sem volt arra elegendő a jelenlegi polgármesternek és csapatának, hogy befejezzék az Árok utcai futballpályát, vagy kezdjenek valamit a régi posta épületével.

 

Milyen fejlesztési lehetőségeket lát még Budaörsben? Hogyan tudna magasabb szintre lépni városunk a jövőben?

A fenntartható fejlődés kell, hogy a középpontba kerüljön. A jövőben ne az üzleti köröket szolgáljuk ki fejlesztések címén, hanem gyermekeinknek óvjuk meg Budaörsöt. A költségvetésünk ne a hitelekből tervezett beruházásokon alapuljon, hanem saját bevételeink mellé minél több külső pályázati forrást érjünk el.

 

Ha bármin változtathatna városunkban, mi lenne az?

Itthon mi budaörsiek legyünk a legfontosabbak! Például legyen újszülöttek oltástámogatása, a gyermek szakorvosi ellátás helyi kiterjesztése, babafa ültetési- vagy a
komatál program.

A kerékpárút Budaörs tengelyébe hozatalára kiváló alkalom nyílik a jövőben. Okosváros eszközök alkalmazására, innovatív technológiai cégek idecsábítására volna szükség. Vakfolt nálunk a turizmus, ami nemzetstratégiai ágazatként hatalmas állami támogatást kap, de mi nem éltünk eddig a lehetőséggel. Pedig van mire büszkének lennünk: hagyományainkra, épületeinkre, akár természeti szépségeinkre gondolok.

 

Miért szavazzanak Önre a budaörsiek?

Mi budaörsiek is szeretnénk végre a győztesekhez tartozni. Szeretnénk egy olyan városban élni, ahol a megosztottság, a keserű viták, az ideológiák mentén való szembenállás helyett a fiatalos, tervszerű, eredményes, összefogást és megegyezést kereső városvezetés értünk és gyermekeinkért tevékenykedik. Mert nekünk Budaörs jövője az első!

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.