Választási különszám – 8. vk: Bíró Gyula képviselőjelölt (BFE)

(Budaörs, 2019. október 9. – Budaörsi Infó) 2019. októberében ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2019. október 13-án tudnak választani az önkormányzati választáson.

 

 

A Választási Különszámunkban minden képviselő-, illetve polgármesterjelölt lehetőséget kapott arra, hogy bemutatkozzon. Egy rövid interjú keretén belül elmondhatták elképzeléseiket és terveiket a jövőre vonatkozólag.

A Választási Különszámunkban két polgármesterjelölt és 34 képviselőjelölt anyagát olvashatják. Egy képviselőjelölt nem kívánt élni ezzel az ingyenes lehetőséggel, viszont nevét feltüntettük az adott választókörzetnél.

Felelősségteljes, megfontolt választást kívánunk mindenkinek október 13-án.

 

 


Ide kattintva meg tudják nézni a teljes Választási különszámunkat. 


 

 

8. választókörzet:

Bíró Gyula

– Fejlődéséért Egyesület –
képviselőjelölt

 

biro_gyula2019

 

Kérjük néhány mondatban mutatkozzon be, mi az ami a legfontosabb, hogy tudjanak önről a választópolgárok?

A budaörsi lakótelepen élek 40 éve, ez a választási körzetem is. Mérnöki diplomám van, nyugdíjazásomig az MTA Izotóp Kutató Intézetében dolgoztam. Wittinghoff Tamás polgármester után a legrégebb óta vagyok önkormányzati képviselő. Ebben a ciklusban alpolgármesterként igyekeztem a város hasznára válni a tapasztalataimmal.

 

Mi motiválta, hogy induljon az önkormányzati választáson?

Felelősséget érzek a lakótelepért, és megvan minden eszközöm ahhoz, hogy segíteni tudjak az itt élőknek. Egy sikeres ciklus után jó esély látszik arra, hogy egy összeszokott csapat tagjaként hatékonyan végezzem tovább ezt a munkát. A budaörsi az egyik legélhetőbb lakótelep az országban. Jó lenne ezt megőrizni, és természetesen, ahol lehet, még tovább fejleszteni.

 

Melyek azok a fő problémák, amelyek ön szerint megoldásra várnak a körzetében, és hogyan szeretné őket megoldani, amennyiben képviselő lesz?

Mindenekelőtt a fűtésrendszer felújítását szeretném megvalósítani pályázati forrás igénybevételével. Fontosnak tartom, hogy újabb parkolók jöjjenek létre, és folytatódjon a lakótelepi utak, járdák felújítása, a játszóterek folyamatos karbantartása, megújítása. Szeretném elérni, hogy a társasházak hátralévő felújítási munkáit pályázati úton támogassa az önkormányzat, a lakótelepi közösségi ház felépítését pedig magántőke bevonásával tervezem megvalósíttatni. Ahogy az elmúlt években, évtizedekben már megszokhatták tőlem a lakótelepiek, a jövőben is állandó kapcsolatot tartok az itt élőkkel és a közös képviselőkkel. Ez a folyamatos kapcsolattartás a legfontosabb biztosítéka annak, hogy a problémák gyorsan felszínre kerüljenek, és a megoldással se késlekedjünk. Ugyanolyan lakó vagyok a körzetemben, mint akiket képviselek, így hát a saját bőrömön is érzek mindent, ami másoknak gondot jelent.

 

Mi a hitvallása, milyen irányvonalak mentén képviselné városunk lakóinak érdekeit?

Reálképzettségű ember lévén, nem elvont ideákban gondolkozom. Mindig a valós problémákra keresem a gyakorlatias megoldásokat.

 

Miért szavazzanak Önre?

A körzetemben szinte mindenki ismer, és azt is tudják, hogy mit tettem eddig a lakótelepért. Mindezen tapasztalatok birtokában, azt hiszem, bízhatnak abban, hogy ugyanilyen minőségben fogom tovább folytatni a képviselői tevékenységemet.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.