Választási különszám – Wittinghoff Tamás polgármesterjelölt (BFE)

(Budaörs, 2019. október 1. – Budaörsi Infó) 2019. októberében ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2019. október 13-án tudnak választani az önkormányzati választáson.

 

 

A Választási Különszámunkban minden képviselő-, illetve polgármesterjelölt lehetőséget kapott arra, hogy bemutatkozzon. Egy rövid interjú keretén belül elmondhatták elképzeléseiket és terveiket a jövőre vonatkozólag.

A Választási Különszámunkban két polgármesterjelölt és 34 képviselőjelölt anyagát olvashatják. Egy képviselőjelölt nem kívánt élni ezzel az ingyenes lehetőséggel, viszont nevét feltüntettük az adott választókörzetnél.

Felelősségteljes, megfontolt választást kívánunk mindenkinek október 13-án.

 

 


Ide kattintva meg tudják nézni a teljes Választási különszámunkat. 


 

 

Wittinghoff Tamás
– Budaörs Fejlődéséért Egyesület –
Polgármesterjelölt

 

wittinghoff_Tamas2019

 

Kérjük, néhány mondatban mutatkozzon be, mi az ami a legfontosabb, hogy tudjanak önről a választópolgárok?

Közel három évtizede dolgozom a városért polgármesterként. Az eredeti szakmám vízépítő mérnök. Három gyermekem van. Nagyfiam most nősült meg. Feleségemmel és az ikrekkel, Hannával és Gergővel, élünk nagyon boldogan, természetesen Budaörsön.

 

Milyen elvek és irányvonalak mentén vezetné Budaörsöt, amennyiben elnyeri a polgármesteri széket?

Meggyőződésem, hogy ezen elveket az itt élők pontosan érzékelik. Sokan mondják, hogy azért költöztek Budaörsre, mert ez egy nyugatos, európai település, ahol egy kicsit szabadabb a levegő. Hiszek az önrendelkezésben egyéni és közösségi szinten. Nagyon fontos a szolidaritás, a fenntartható fejlődés, a tisztesség, az együttműködés, és a „csapatban” gondolkodás.

A város fejlesztésének az erős helyi gazdaság az alapja. Erre kell vigyázni, ezt kell erősíteni. A növekvő bevételeket már nem olyan nehéz okosan felhasználni. Egyre inkább építeni kell az Unió pályázati forrásaira, melyek a jövőben úgy tűnik, közvetlenül, a települések által is pályázhatóak lesznek.

 

Mi a véleménye az utóbbi években a budaörsieket leginkább érintő ügyekben: oktatás, útdíj, szemétszállítás, Frankhegy ügye, építkezések?

Az oktatás és a szemétszállítás államosítása, az autópálya díj bevezetése a városunkon átmenő szakaszon, mind olyan kormányzati döntések voltak, amelyek csak ártottak Budaörsnek.
Közös jellemzőjük az átgondolatlanság, az elmaradt hatásvizsgálatok és az egyeztetések teljes mellőzése.
Legutóbb akkor szembesültek az itt élők ezzel a stílussal, amikor mindenféle indoklás nélkül, nem hosszabbították meg öt évre két sikeres iskolánk, az Illyés és a Herman népszerű igazgatóinak kinevezését.

Az építéshatósági ügyek elvétele az önkormányzatoktól, jelentősen megnehezíti, hogy mi dönthessünk arról, hogy mi épülhet ide. Ennek ellenére megtaláltuk a módját, hogy féken tartsuk a folyamatokat.

Nálunk sikerült megakadályozni, hogy olyan több ezer főt befogadó lakóparkok épüljenek, mint a szomszédos kerületben. Frankhegy esetében a fokozatos és megfontolt fejlesztések híve vagyok. Csak szigorú szabályok és teljes infrastruktúra kiépítése mentén épülhet be.

Fontos az ingatlantulajdonosok érdeke is, de a város teherbíró képessége is. Nem tudok azokkal mit kezdeni, akik túlzsúfoltnak tartják Budaörsöt, közben azt követelik, hogy Frankhegyen a beépítés akár szabályozatlanul is megtörténhessen.

 

Melyek azok a fő problémák, amelyek ön szerint leginkább megoldásra várnak Budaörsön, és hogyan szeretné őket megoldani, amennyiben megválasztják polgármesternek?

A legnagyobb problémánk, hogy a saját bevételeinkből évente több mint kétmilliárd forintot von el a kormány. Ez óriási összeg, amiből sok mindent építhetnénk. Az ebben az ügyben indított jogi eljárás már az Európai Unió illetékes bírósága előtt van.

Ugyanilyen nagy gond a kötöttpályás közlekedés hiánya Budapestre. Ettől zsúfoltak az útjaink. A megoldáshoz Budapest, az agglomeráció együttműködése és központi pénzügyi finanszírozás szükséges. De természetesen folytatjuk a Szerviz út bekötését az Egér útba, ami némileg tehermentesítheti a belső forgalmat.

Még egy fontos terület a bérlakások hiánya. Itt is előre fogunk lépni, de a fiatalok lakáshoz jutását azzal is igyekszünk elősegíteni, hogy a piaci alapú befektetéseknél ösztönözzük a kis, megfizethetőbb lakások építését.

 

Milyen fejlesztési lehetőségeket lát még Budaörsben? Hogyan tudna magasabb szintre lépni városunk a jövőben?

Továbbra is olyan cégeket szeretnénk idecsábítani, amelyek kis helyigényűek, fejlett technológiával, nagy hozzáadott értéket állítanak elő és nem terhelik a környezetet. A fenntartható fejlődést figyelembe véve, meg kell őriznünk a szolgáltatásainknak azt a magas szintjét, amitől Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése lett. Bővítjük az egészségügyi kínálatot és a rászorulók támogatási lehetőségeit.

 

Ha bármin változtathatna városunkban, mi lenne az?

Erre a legrövidebben egy Assisi Szent Ferenctől származó mondással felelhetek: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Valódi önkormányzatiság kellene, ahol a szabályok azonosak mindenkire nézve. Ez esetben Budaörs, ahogy eddig is, töretlenül fog fejlődni.

 

Miért szavazzanak Önre a budaörsiek?

Ezt az itt élőknek kell megfontolniuk. Remélem, hogy a három évtized teljesítménye alapján, joggal feltételezik rólam, hogy képes leszek továbbra is biztosítani a város fejlődését. Az is fontos, hogy egy kipróbált csapattal indulunk, mert a jó döntésekhez stabil többség kell a képviselő-testületben. Ezért kérem, hogy szavazzanak a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeire október 13-án.

 

(Budaörsi Infó/Választási különszám)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.