Paddington medvés pénzérmék kerülnek forgalomba Nagy-Britanniában

Paddington medvés pénzérmék kerülnek forgalomba Nagy-Britanniában. Az 50 pennys a mesehős által hőn szeretett narancslekvárra ugyan nem elegendő, a rajongóknak azonban kincset érhet.

 

A Királyi Pénzverde által kedden bemutatott két új érme egyikén a londoni Szent Pál-székesegyházzal a háttérben látható a “legsötétebb Peruból” származó medve, a másikon pedig a brit főváros híres hídja, az idén 125 éves Tower Bridge előtt pózol.

Az 50 pennys érmék várhatóan a következő hetekben kerülnek forgalomba, a mese megjelenésének tavalyi 60. évfordulója alkalmából indított sorozat részeként adják ki őket.

Az első kötet, amelyben Paddington szerepel, 1958-ban jelent meg és hamar a gyerekek kedvencévé vált. Michael Bond történeteiből rajzfilm- és filmfeldolgozás is készült. 2018-ban is kétfajta érmét bocsátott ki a pénzverde a medve tiszteletére: azon a pályaudvaron látható, amelyről elnevezték, valamint a brit uralkodó első számú londoni rezidenciája, a Buckingham-palota előtt.

A forgalomba kerülő érmék mellett gyűjtőknek szánt változatot is kibocsát a pénzverde, egy 10 font (3500 forint) és egy aranyból készült 850 font (hozzávetőleg 300 ezer forint) értékű érmét.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.