NB II – Holtversenyben a fair play rangsor élén a Budaörs

(Budaörs, 2019. augusztus 3. – Budaörsi Infó) Vámos Tibor, az MLSZ Grassroots, Fair Play és Kisebbségi Bizottságának elnöke eljuttatta a Nemzeti Sportnak az NB II-es fair play verseny 2018–2019-es idényének végeredményét tartalmazó tabellát. Ebből kiderül, hogy az elmúlt idényben Budaörs csapata a Doroggal együtt holtversenyben végzett az első helyen.

 

A mérkőzés ellenőrei a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően 5 területet pontoznak és azt átlagolják:

– sárga és piros lapok;

– az ellenfél tisztelete;

– a játékvezetői csapat tisztelete;

– a csapatvezetők magatartása;

– nézők magatartása.

 

budaors_monor_2019majus1_bsc

 

Az egykori FIFA-asszisztens játékvezető elmondta, hogy az általa vezetett bizottság ezt a listát is elemezte, és nagyon fontosnak és aktuálisnak tartja  annak minél szélesebb körű nyilvánosságra hozatalát a fair play elv érvényre juttatása, a fair play magatartásforma népszerűsítése érdekében.

A két  első helyezett csapatnak járó serleg átadására az 1. fordulóban sorra kerülő Budaörs–Nyíregyháza és a Dorog–Vasas mérkőzés előtt kerül majd sor.

A tatabányai helyszínen (a Budaörs ideiglenes otthonában) a díjat az egykori helyi legenda, az 510 élvonalbeli mérkőzésen szereplő válogatott labdarúgó, Szabó György bizottsági tag, míg Dorogon Kassai Viktor egykori asszisztense, Vámos Tibor bizottsági elnök adja majd át.

 

kaposvar_budaors_2019febr10_gyozelem

 

Az NB II 2018–2019-es idényének fair play rangsora

 

Helyezés  Csapat neve Mérkőzések száma Átlag pontszám
1 BSC 1924 FUTBALL KFT., BUDAÖRS 38 7.85
1 DOROGI FUTBALL KFT. 38 7.85
3 VÁC FUTBALL CLUB KFT. 38 7.69
4 BFC SIÓFOK KFT. 38 7.65
5 ETO FUTBALL KFT. 38 7.64
6 ZTE FC ZRT. 38 7.61
7 FC CSÁKVÁR KFT. 38 7.56
8 BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT. 38 7.53
9 VASAS FUTBALL CLUB KFT. 38 7.48
10 CEVASPORT KFT. 38 7.47
11 BALMAZÚJVÁROS SPORT KFT. 38 7.46
12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC KFT. 38 7.45
13 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 38 7.44
14 MONOR 1901 LABDARÚGÓ KFT. 38 7.34
15 KAPOSVÁRI LABDARÚGÓ KFT. 38 7.34
16 MTE 1904 KFT. 38 7.31
17 TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB KFT. 38 7.30
18 KBSC FC KFT. 38 7.26
19 GYIRMÓT FC KFT. 38 7.20
20 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT 38 7.04

 

 

Gratulálunk!

 

(Budaörsi Infó / forrás: nemzetisport.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.