Augusztus 20. – Több mint 26 ezer látványeffekt lesz a tűzijátékban

Több mint 26 ezer látványeffektet használnak az augusztus 20-i esti tűzijátéknál, amelyet a legkorszerűbb speciális szoftver segítségével terveztek – mondta el Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára az ünnepi rendezvényekről tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

 

Az ünnepi programsorozat honlapja (https://augusztus20.kormany.hu/) szerint a nemzeti ünnep szlogenje az “Isten éltessen, Magyarország!” lesz. A nemzeti ünnep központi rendezvényei az elmúlt évekhez hasonlóan három napon keresztül tartanak.

A Mestersége ünnepe már augusztus 17-én elkezdődik a budai Várban, míg a Magyar Ízek Utcája a Várkert Bazár előtt augusztus 18-án, vasárnap nyílik meg és a három napon át várja a látogatókat a Kárpát-medence népi gasztrokultúrájának bemutatásával. Lesznek gyerekprogramok és koncertek, fellép mások mellett a Hooligans, Deák Bill Gyula, a Beatrice és a Csík Zenekar.

Az augusztus 20-i programok a Kossuth téri ünnepséggel kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen köszöntőt mond Benkő Tibor honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet tart Áder János köztársasági elnök. Légi parádét tart a Magyar Honvédség a Lánchíd és a Parlament közötti Duna szakasz felett; az 50 percesre tervezett programon tizennégy repülőgépet (köztük Gripeneket), helikoptereket és motorcsónakokat láthatnak a nézők.

Idén is lesz ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet a Szent István-bazilikában, a Szent Koronát pedig egész nap meg lehet nézni az Országházban.
“Az augusztus 20-i fővárosi esti tűzijátékot a tavalyinál kevesebb, mintegy 222 millió forintból valósítja meg a kivitelező. A pirotechnikusok több mint 26 ezer látványeffektet terveztek, ehhez mintegy 6500 pirotechnikai elemet kell bekötni. A legmagasabb látványt jelentő tűzijátékbombákból legalább 3600 darab lesz, a tervezés a legkorszerűbb speciális szoftver segítségével történt, a zenei aláfestés üteméhez hangoltan” – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Hozzátette: a rendezvénysorozat középpontjában idén is a biztonság áll, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már megkezdte munkáját. A tűzijátékot egy ideiglenes vezetési pontról fogják felügyelni és irányítani, “ha kell, a műsor bármelyik pillanatban egyetlen gombnyomással leállítható”.

A tűzijátékot kilenc helyszínről (a Duna két szakaszán összesen hét uszályról és pontonról, a Lánchídról, valamint az Erzsébet hídról) lövik fel és idén is lesz meglepetés.

A sajtótájékoztatón Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke bemutatta az idei Szent István-napi kenyeret: a Szerencsetarsoly elnevezésű alkotást a Pedró Pékségből Vajda Péter és Takó Zoltán pékmester készítette. “Durumliszt felhasználásával búzalisztből, hagyományos kovászos eljárással készült. Különleges formájú, ropogós búzakenyér, igazi kézműves munka, amely magas víztartalmú, ezért sokáig friss és puha marad” – mondta Septe József.

A kenyérversenybe idén félszáz alkotás érkezett és független szakmai zsűri választotta ki a győztest. A Szent István-napi kenyeret augusztus 20-án a Magyar Ízek Utcáján lehet megkóstolni, és a tervek szerint országosan is sütik majd.
Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke bejelentette: Magyarország tortája idén a Boldogasszony csipkéje elnevezésű mű lett, amelyet a dunaföldvári Tóth Cukrászdából Tóth Norbert alkotott meg, a hagyományokat és a modernitást ötvözve.

A tizenhatodik alkalommal megrendezett versenybe nevezett 31 torta közül első körben ötöt választottak ki, majd a döntőben a zsűri jelenlétében élőben kellett újraalkotni ezeket a tortákat. A győztes Boldogasszony csipkéje minden rétegében visszaköszön a málna; az alsó réteg felett egy málnapürével dúsított tésztaréteg található, majd tejszínnel lazított krém, a tetején pedig bazsalikomos, citromos csokoládé és tejszín található.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével kihirdették Magyarország cukormentes tortáját is, amely a szegedi A Cappella Cukrászda alkotása, a Kicsi gesztenye lett. Gyuris László és csapata süteménye ízvilágát a gesztenye alapozza meg, amelyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós tesz teljessé. A kreáció tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja. A torta szeletenként csupán 14,9 gramm szénhidrátot és 240 kalóriát tartalmaz, így a cukorbetegek is fogyaszthatják.

A két győztes tortát augusztus 18-tól a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg a közönség, majd Magyarország több száz cukrászdájába is elkerülhet. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.