Itt vannak a 2019-es felvételi ponthatárok

Szerda este 8 órakor nyilvánosságra hozták a 2019-es felsőoktatási ponthatárokat a felvi.hu honlapon.

 

A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóváhagyásával határozzák meg.

Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepel az adott szak az első helyen, annál magasabb ott a ponthatár. A felsőoktatási intézmények dönthettek úgy, hogy a jogszabályi előírásnál magasabban határozzák meg a minimális ponthatárt a hozzájuk jelentkezők számára. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy egy adott szakon az intézmény nem használja ki a teljes kapacitását.

 

felveteli_pont_ott_parti_budapest_2015

 

 

Sok szakon változtak az előzetes ponthatárok

 

Az eduline.hu azt írta, az előző évekhez hasonlóan 41 kiemelt alap- és osztatlan szakon ismét előzetes ponthatárokat húztak.

Ezek közül azonban több olyan is van idén, ahol a végleges ponthatár jóval magasabb lett, mint az előzetesen megadott:

műszaki menedzser képzésen az előzetes 320 helyett 360 kellett,

nemzetközi gazdálkodáson volt olyan egyetem ahol 420 helyett 465 pont kellett a felvételizőknek a bekerüléshez,

a pszichológián is akadtak magasabb ponthatárok, valahol az előzetes 435 helyett 459 vagy 460 pont kellett,

bölcsészeten az előzetes 340 helyett volt olyan intézmény is, ahova 380 pont kellett,

kommunikáció- és médiatudomány szakon volt olyan egyetem is, ahol az előzetes 440 helyett, 462 pont kellett bekerüléshez,

a turizmus-vendéglátás képzésre egyes egyetemeken az előzetes 400 pont helyett 408 pont kellett a bekerüléshez.

 

 

felveteli_ponthatarok_2013_00

 

 

A 10 legnépszerűbb alapszak az eduline.hu gyűjtése alapján:

 

gazdálkodási és menedzsment: BCE (magyar, Budapest): 449,  BGE PSZK (magyar): 400,  ELTE: 400

kereskedelem és marketing: BGE: 447, PTE: 400, SZTE: 402

mérnökinformatikus: BME: 402, DE: 314, ÓE: 282

ápolás és betegellátás: SE (ápoló): 321, SZTE: 280, DE: 282

turizmus-vendéglátás: DE: 400, EKE (Eger): 400, PE: 418

gépészmérnöki: BME: 360, ME: 280, SZE: 280

óvodapedagógus: DE: 280, AVKF (Vác): 283, ELTE: 287

gazdaságinformatikus: BCE: 405, DE: 324, ME: 282

pszichológia: DE: 436, ELTE: 447, PPKE: 439

pénzügy és számvitel: BME: 402, BCE: 430, BGE (Bp., magyar): 400

 

 

felveteli_ponthatarok_2013_01

 

 

Érdekességek

 

Idén összesen 112 034-en nyújtottak be jelentkezést az általános felsőoktatási felvételi eljárásban, ez a tavalyi hasonló érték 104 százaléka. A legnépszerűbb intézmény több szempontból is az ELTE, amelyet csaknem 14 ezren jelöltek meg első helyen.

A legnépszerűbb képzési terület a gazdaságtudományi, ezt csaknem 19 százalék választotta. Ehhez hasonlóan a műszaki területre is valamivel nagyobb arányban jelentkeztek, mint tavaly: 13,8 helyett 14,1 százalékban.

A legnépszerűbb alapképzés a tavalyi évhez hasonlóan a gazdálkodási és menedzsment, amelyet idén még többen, 5149-en választottak.

A jelentkezők átlagéletkora 24 év, vagyis lényegesen magasabb, mint az érettségizőké. A legidősebb felvételiző 78 éves.

 

 

elte_0

 

 

Minden eddiginél több új hallgató kezd az ELTE-n

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre rekordszámú gólyát várnak: az ország legnépszerűbb felsőoktatási intézményében összesen 10 170 elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben. Soha nem volt ilyen magas az új hallgatók száma, a tavalyi évhez képest több mint 400-zal többen nyertek felvételt az egyetemre, írják közleményükben.

Idén több hallgató ülhet be a padokba az Állam- és Jogtudományi Karon, az Informatikai Karon, a Pedagógiai és Pszichológiai Karon és a Társadalomtudományi Karon is. A rekordszámú felvett hallgató és az általuk elért rendkívül magas pontszámok is jól jelzik: az ELTE továbbra is hazánk vezető felsőoktatási intézménye kiváló hallgatóinknak és oktatóinknak köszönhetően.

Az ország elsőszámú pedagógusképző intézményeként az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek kiemelten fontos, hogy minden ötödik gólya pedagógusnak készül.

Az állami finanszírozásban részt vevő gólyák átlagpontszáma a pszichológia alapszakon a legmagasabb (466), de kiemelkedően magas többek között a jogász osztatlan (458), a matematika (443) és a fizika (423), vagy éppen az angol nyelven induló alkalmazott közgazdaságtan (455) és a nemzetközi gazdálkodás (445) állami ösztöndíjas alapszakosai esetében is.

Érdekesség, hogy az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár (475 pont) három tanári szakon jelent meg: ezt azoknak kellett elérnie, akik matematikatanár – orosz nyelv és kultúra tanára, német nyelv és kultúra tanára – francia nyelv és kultúra tanára, valamint történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára – latin nyelv és kultúra tanárának kívánnak tanulni.

 

 

villanyi_ut_corvinus_2015

 

 

A tavalyinál is több kiváló hallgatót fogad a Budapesti Corvinus Egyetem

 

Az általános felvételi eljárásban 3484 hallgatót vett fel szeptemberben induló magyar és angol nyelvű képzéseire a Budapesti Corvinus Egyetem, ami a tavalyi számhoz képest emelkedést mutat. A tavalyihoz képest több hallgató számára vált lehetővé az államilag támogatott oktatás. A bejutáshoz szükséges pontszámok magasak maradtak, az országosan 10 legnépszerűbb szakból 5 elérhető a Corvinuson.

A létszám mellett a felvettek pontszáma is büszkeségre ad okot: a teljes képzési kínálatra vetítve a nappali képzési rendszerű ösztöndíjjal támogatott alapszakokra 421 feletti átlagpontszámmal lehetett bejutni, de az önköltséges képzésekkel együtt is 374 feletti az átlag. Hét képzésen a jelentkezési átlagpontszám a 460 pontot is meghaladja, míg további 12 képzésen 440 pont feletti a bekerült hallgatók átlagpontszáma. A 470 pontot meghaladó extra átlagpontszámokkal a nemzetközi gazdálkodás (magyar nyelven) és a nemzetközi tanulmányok (angol nyelven) szakokra vett fel hallgatókat az intézmény.

 

 

muegyetem_m4_metro_szent_gellert_ter_2014marc30

 

 

Magas átlagpontszámok a Műegyetemen

 

Közel 5000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg az intézmény: az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma csaknem 419 pont.

Idén szeptemberben 4774 elsőéves hallgató kezd a Műegyetemen, az állami ösztöndíjas képzési formában az átlagpontszám kiemelkedően magas, 418,8 pont, az önköltséges formában felvettekkel együtt 416,2 pont – olvasható a BME közleményében.

Mesterszakon közel ezren kezdhetik meg ősszel tanulmányaikat, illetve további több mint ezren kerültek be idén januárban a BME mesterszakjaira. Az egyetemre jelentkező több mint 11 ezer hallgató 21 százaléka valamelyik mesterszakot jelölte meg, ami 7,5 százalékponttal magasabb az országos aránynál. Idén 27 hazai felsőoktatási intézménybe jelentkeztek száznál többen mesterképzésre.

 

 

Semmelweis_Egyetem

 

A Semmelweisen a legmagasabb a ponthatár az orvos- és egészségtudományi területen

 

Az idei felsőoktatási ponthatárok kihirdetésekor kiderült, hogy 2119 hallgató nyert felvételt a Semmelweis Egyetem hat karára. Az orvos- és egészségtudományi területen a korábbi éveknek megfelelően a Semmelweis képzéseire való bejutáshoz volt szükség a legmagasabb pontszámra.

Ez azt jelenti, hogy a Semmelweis Egyetem népszerűsége töretlen a hallgatók körében, csaknem minden kar minden képzése teljes kapacitással tud indulni a 2019/20-as tanévben – értékelte az idei felvételi eljárást Dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes.

Kiemelte: az osztatlan képzések közül az orvosi és a fogorvosi képzésre továbbra is mintegy háromszoros a túljelentkezés az elsőhelyes jelentkezők számát nézve, több népszerű szakon pedig tovább emelkedtek a ponthatárok.

Az Általános Orvostudományi Karon (ÁOK) az államilag finanszírozott képzésben 442 pontra volt szükség a bejutáshoz, ami egy ponttal magasabb a tavalyinál. A képzésre felvettek átlagpontszáma meghaladja a 460-at. 398-an kezdhetik meg tanulmányaikat a karon államilag finanszírozott, hárman önköltséges képzésben; utóbbi esetében 450 lett a ponthatár.

 

 

(Forrás: 24.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.