A Microsoft magyarországi vállalata 8,7 millió dolláros büntetést fizet korrupció miatt

A Microsoft magyarországi vállalatának 8,7 millió dolláros büntetést kell fizetnie korrupció miatt – jelentette be hétfőn az amerikai igazságügyi minisztérium. 

 

Tájékoztatásuk szerint az amerikai kormányzat vizsgálata kiderítette, hogy a cég leányvállalatának egyes alkalmazottai hamisan arról tájékoztatták a Microsoftot, hogy a szokásosnál nagyobb engedményt kell adniuk a magyar kormányzati szervek által igényelt szoftverek árából.

A közlemény szerint a Microsoft Hungary elismerte, hogy legalább 2013 elejétől 2015-ig a leányvállalat egyik vezetője és más munkatársai megnövelték a haszonkulcsot a szoftverlicencek magyar kormányzati szerveknek való eladásakor.

“Ennek elősegítése érdekében a Microsoft Hungary vezetői és alkalmazottai hamisan arról tájékoztatták a Microsoftot, hogy túlzó árengedményekre volt szükség a Microsoft-szoftvereket kormányzati vásárlóknak forgalmazó viszonteladóknál” – olvasható a közleményben. Egyben leszögezték azt is, hogy a kedvezmény nem a kormányzati vásárlókhoz került, hanem korrupciós célokra használták fel, miközben hamisan “árengedményként” könyvelték el.

Az amerikai hatóságok szerint mindezzel a Microsoft Hungary megsértette az Egyesült Államokban érvényben lévő, a külföldi korrupciós gyakorlatra vonatkozó törvényt.

A közlemény megállapította: a magyar leányvállalat ugyan nem önként tárta fel a rendellenességeket, de együttműködött az igazságügyi minisztérium nyomozásával és széleskörű intézkedéseket hozott a helyzet orvoslására.

Ezzel kapcsolatban a Microsoft Corporation 16,5 millió dolláros kártérítés és ítéletet megelőző kamat megfizetésében állapodott meg az amerikai tőzsdefelügyelettel (SEC) a magyarországi ügy, valamint hírügynökségi jelentések szerint szaúd-arábiai és thaiföldi tisztségviselők utazásaira és ajándékaira fordított “lezsírozott alapok” és a Microsoft törökországi leányvállalatát érintő, magyarázat nélküli árengedmények miatt.

Amerikai sajtójelentések szerint Brad Smith, a Microsoft elnöke hétfőn küldött körlevélben hangsúlyozta: a fizetendő büntetésről szóló megállapodásokra “munkatársak teljességgel elfogadhatatlan helytelen viselkedése miatt” került sor. “Etikus üzleti gyakorlat ügyében nincs helye kompromisszumnak” – hangoztatta Smith. Egyúttal közölte azt is, hogy a Microsoft Hungarynál érintett dolgozók már nincsenek a vállalatnál.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.