Árendás Péter számít a budaörsiek támogatására az Illyés értékeinek megóvásában

(Budaörs, 2019. július 23. – Budaörsi Infó) Mint ahogy korábbi cikkünkben már megírtuk az Illyés Gyula Gimnázium és a Herman Ottó Általános Iskola jelenlegi igazgatóinak – Árendás Péternek, illetve Turcsik Viktornak – az újabb öt évre benyújtott pályázatát elutasította az Emberi Erőforrások Minisztériuma, majd – Budaörs polgármestere szerint – feltehetően a rögtön kibontakozó, elemi erejű felháborodás láttán bízta meg mégis őket ideiglenesen egy évre. A kialakult helyzetről a tanárok az Illyés Gimnázium Facebook-oldalán jelentetettek meg posztot. 2019. május 22-én szintén egy posztban megszólalt az érintett Árendás Péter igazgató is.

 

 

Árendás Péter megköszönte a sok támogatást és vázolva a kialakult helyzetet megírta, hogy az elmúlt évtizedekben sikerült egy olyan sajátos értékrendet, kultúrát, hagyományrendszert, minőséget, egyediséget létrehozniuk, ami csak az Illyésre jellemző, és amit mindenáron meg kell őrizni.

Erről az értékőrzésről – egyben megújulásról szólt az EMMI által visszautasított pályázata.

Kijelentette, hogy ezekért a célokért mindent meg fog tenni, és ebben nem csak az Illyés közössége, hanem nagyon sok budaörsi lakos és számos más barát és ismerős támogatására is számít.

 

 

Minden kolléga, szülő, volt és jelenlegi diák, az “Illyésért” szorító tájékoztatására az igazgató a következőket írta:

 

“Kedves Mindnyájan!

Egyetlen pályázóként, újabb 5 évre megpályáztam az Illyés Gyula Gimnázium igazgatói állását, a tantestület, az iskolaszék, a diákönkormányzat, a Budaörsi Önkormányzat képviselő testülete, iskolánk jelenlegi fenntartója – az Érdi Tankerület (azaz minden, véleményezésre jogosult szervezet) egyértelmű támogatásával. A döntésre jogosult személy (az EMMI minisztere) nem fogadta el pályázatomat, nem nevezett ki 5 évre igazgatónak, egy évre szóló igazgatói megbízást adott.

Számunkra ugyanolyan fontos iskolánk közéletisége, nyílt-befogadó légköre, vitákra, újításokra, önálló véleményre- és döntésekre ösztönző szellemisége, mint a kimagasló tanulmányi-, sport- és kulturális eredményeink. Májusi ballagási beszédem egyik gondolata ez volt: legkésőbb a felnőtté válás küszöbén mindenkinek el kell döntenie – értékek szerint akar-e élni, vagy érdekek szerint!

Az elmúlt évtizedekben sikerült egy olyan sajátos értékrendet, kultúrát, hagyományrendszert, minőséget, egyediséget létrehoznunk, ami csak az Illyésre jellemző, amit mindenáron meg kell őriznünk. Erről az értékőrzésről – egyben megújulásról szólt a pályázatom.

Én ezekért a célokért mindent meg fogok tenni, és biztos vagyok benne, hogy ebben nem csak az Illyés közössége, hanem nagyon sok budaörsi lakos és számos más barát és ismerős támogatására is számíthatunk.

Köszönöm azt a példátlan támogatást, amit eddig kaptam (kapott az Illyés)!

Budaörs, 2019. július 22.
Árendás Péter”

 

illyes_gimn_budaors_0

Korábbi cikkeink a témában:

Újabb kormányzati támadásnak tekinthető Budaörs ellen az iskolaigazgatók ügye

Az Illyés tantestülete felkészül a következő évre és szembe fog nézni a kihívásokkal

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.