Conclude: jelentősen drágulhat az arany

Az év elejétől szűk sávban mozgott a sárga nemesfém árfolyama, jelenleg unciája 1415 dollárt ér, de a következő hónapokban az arany egészen 1600 dollárig drágulhat – közölte a fizikai nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel. (1 uncia = 31,1035 gramm.)

 

A cég közleménye idézi Juhász Gergelyt, a Conclude vezérigazgatóját, aki elmondta: az idén nyáron elmaradhat a szokásos uborkaszezon az arany piacán. Hagyományosan a június végétől augusztus közepéig tartó időszakban a legalacsonyabb a sárga nemesfém éven belüli árfolyama, ám ebben az évben ez másképp alakulhat – mutatott rá.

Juhász Gergely jelezte: a geopolitikai helyzet, az eltűnő reálkamatok, az inflációs félelmek felerősödése és a részvénypiacok túlárazottsága mind az arany régóta időszerű árfolyam-emelkedését támasztja alá.

Kiemelte: az Egyesült Államok Iránnal való konfliktusának mélyülése, valamint a Kínával szembeni kereskedelmi háború fokozódása sok befektetőt óvatosságra int. Elsősorban azokat, akik a rekordokat elérő részvénypiacokról menedékeszközökbe, így például a sárga nemesfémbe menekíthetik pénzüket, illetve azokat, akik attól tartanak, hogy az elemzők által már jelzett negatív korrekció bekövetkezik, és az árfolyamok meredeken zuhanni kezdenek – mondta az aranypiaci szakértő.

Úgy vélte: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank szinte biztosra vett közeli kamatcsökkentései is az arany “malmára hajthatják a vizet”. A mérséklődő reálhozamok még jobban kiemelik, hogy az arany tartása alacsony költséggel jár, és az inflációs félelmek erősödése sokakat sarkallhat a nemesfém vásárlására – magyarázta Juhász Gergely.

A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.