Nyolc bemutatót tervez a Katona József Színház a jövő évadban

Nyolc bemutatót tervez a jövő évadban a Katona József Színház, amelynek műsorán Elfriede Jelinek, Michael Haneke, Katona József, Moliere, Ryszard Kapu¶ciński, Racine, Térey János és Csokonai Vitéz Mihály műve is helyet kap.

 

A Katona József Színház 2019/20-as évadának első premierjét október 5-én tartják a Sufniban. Elfriede Jelinek irodalmi Nobel-díjas osztrák írónő A királyi úton című művét Máté Gábor állítja színpadra. Október 12-én Michael Haneke Oscar-díjas osztrák filmrendező Fehér szalag című filmjének színpadi adaptációját mutatják be a nagyszínpadon Ascher Tamás rendezésében.

Decemberben is két bemutatót láthat a közönség: Katona József Bánk bán című drámáját Tarnóczi Jakab állítja színpadra a Kamrában, ezzel párhuzamosan Bocsárdi László rendezi Moliere Tartuffe című vígjátékát a nagyszínpadon.

2020 márciusában először Zsámbéki Gábor A császár munkacímű előadását mutatják be a Kamrában. A darab Ryszard Kapu¶ciński lengyel újságíró riportjainak szövegeiből készül. Ezt követően Jean Racine Phaedra című drámáját – Kemény Zsófi átiratában – Székely Kriszta rendezi a nagyszínpadon.

A következő évad két utolsó bemutatóját jövő májusban tartják. A Kamrában Térey János Káli holtak című regényéből készül előadás Dömötör András rendezésében, miközben Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéját Gothár Péter állítja színpadra – olvasható a színház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint írják, a repertoárra visszatér több nagysikerű előadás is, amelyet ebben az évadban nem játszott a színház. Újra látható lesz Pálos Hannával a Lélegezz, valamint a Nem vagyunk mi barbárok a Sufniban. Ismét műsorra tűzik A bajnokot és a Részegeket is.

A Katona színházpedagógiai programja, a Behívó a következő évadban az iskoláknak, gyerekeknek és felnőtteknek kínált rövid workshopok mellett új, projektalapú munkákat is indít, amelyek több generáció részvételével kapcsolódnak a színház új bemutatóihoz.

A jövő évadban befejeződik az Eltáv elnevezésű, felzárkóztatást segítő színházpedagógiai projekt: a többéves munkát Budapesten, valamint Hamburgban zárják az UNART program keretében, amelynek során a szúcs-bányatelepi fiatalok a Deutsches Theater ifjúsági klubjának partnereként hét színház fiataljaival dolgoznak majd együtt.

A most záruló évadban a budapesti Katona József Színház három játszóhelyének 727 előadását összesen mintegy 130 ezer néző látta, az előadások idén is átlagosan 108 százalékos nézettséggel mentek – áll a közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.