Nincs jele Földön kívüli intelligens életnek a szomszédos csillagrendszerekben

Egyelőre nem hozott eredményt a Földön kívüli intelligens élet keresését (SETI) célzó eddigi legátfogóbb program, amelynek keretében 1327 szomszédos csillagrendszerben kutattak intelligens földönkívüliek után a szakemberek – írja a LiveScience című ismeretterjesztő hírportál.

 

 

“Nincs odaát egy elképesztően fejlett civilizáció, amely hihetetlenül erős adókészülékkel próbálna kapcsolatba lépni velünk” – mondta Danny Price, a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának asztrofizikusa, aki a The Astrophysical Journal című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője volt.

A szakember szerint kollégáival ugyan egyelőre nem találtak semmit, de számos magyarázat lehet a Földön kívüli intelligens élet jeleinek hiányára. Előfordulhat, hogy rossz frekvencián kutattak, vagy a földi interferencia zavarta meg a vizsgálatokat.

“Bárhogy is legyen, minden ilyen kutatás számára korlátot jelent az emberiség jelenlegi technológiai fejlettsége” – tette hozzá.

A mostani vizsgálat a Jurij Milner orosz milliárdos által finanszírozott Breakthrough Listen nevű program része. A 2015-ben indult, tíz éven át tartó és 100 millió dollárból megvalósuló kezdeményezés célja, hogy “lehallgasson” egy esetleges földönkívüli kommunikációt két, a világ legerősebbjei közé tartozó űrteleszkóp segítségével.

A mostani kutatás keretében a szakemberek egymillió gigabájtnyi rádióhullám adatot elemeztek, több mint ezer csillagot vizsgálva a Földtől 160 fényévnyi távolságon belül. Több ezer érdekes jelet észleltek a kutatás során, ám végül mindegyikről kiderült, hogy földi eredetű, például műholdakkal függ össze.

A kutatók az összes általuk gyűjtött adatot elérhetővé teszik a nagyközönség számára a Breakthrough Listen archívumában.

Price tervei szerint a jövőben a Dél-afrikai Köztársaság déli-délnyugati részén elterülő, félsivatagos Karoo régióban működő MeerKAT rádióteleszkóp segítését is igénybe veszik a Földön kívüli intelligens élet keresésére irányuló erőfeszítéseikben. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.