A képviselő-testületi ülésen történt – Több mint 800 millió forint elosztásáról is döntöttek

(Budaörs, 2019. május 31. – Budaörsi Infó) A tavalyi évről megmaradt, valamivel több mint 800 millió forint elosztásáról is döntöttek a képviselő-testület 2019. május 30-ai ülésén. A pénzből folytatják a járdaépítési programot, fejlesztik a közvilágítást és több intézményt is felújítanak.

 

 

Napirend előtti felszólalásában dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) az özönvízszerű esőzések kapcsán érdeklődött, hogy mikor fogja a BTG letakarítani a hegyi utakat, ahol nagyon sok a felhordott sár és hordalék. Jelezte, hogy a Kisfaludy utca felújítása ismét csúszik, érdeklődött, hogy mikorra várható a beruházás megkezdése.

Wittinghoff Tamás polgármester emlékeztette, hogy az útépítéseket is akadályozza az időjárás, mert nem lehet szakadó esőben dolgozni. Elmondta, hogy reggel találkozott a Som utca levezető részén az utat takarító BTG-sekkel, és biztos benne, hogy ezt a többi területen is meg fogják tenni.

 

 

testuletiules19_05_30 (2)

 

Zolnai Márton, a Műszaki Ügyosztály részéről ezt megerősítette, hozzátéve, hogy az időjárás mellett az általános építőipari helyzet, a kapacitás- és építőanyaghiány is komoly gondokat okoz. A Fodros utcában például a munkákra szánt 40 napból 22 napon át esett az eső. Mivel a Kisfaludy utca kivitelezője ugyanaz, mint a Fodros utcáé, csak akkor tudnak átvonulni a területre, ha Fodros utca kész van. Ezt most július elejére ígérik.

Dr. Tóth Ferenc (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a Temesvári illetve a Szervíz útról érdeklődött, valamint a Hajnal és Őszibarack utcai kereszteződés balesetveszély-mentesítéséről.

Zolnai Márton elmondta: a Szervíz úton ott van már az aszfaltkopóréteg, de az időjárás miatt leghamarabb egy hónap múlva tudják a festést befejezni. Utána indul a forgalombahelyezési eljárás, így lehet, hogy ezt csak a nyár végén lehet megnyitni.

A Temesvári utcában a jövő hét elején indítják a közbeszerzési eljárást, és szeptemberi befejezéssel lehet számolni.

A Hajnal utca és az Őszibarack utca sarkán egy-két héten belül kihelyeznek egy korlátot, a nyár elején pedig a sárga csíkozás is meg fog történni.

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) köszönetét fejezte ki a Műszaki Ügyosztálynak, hogy a Lévai utcában elkészült a Közösségi Háznál a parkoló. Jelenleg egy szolgáltató kábelfektetést végez a lakótelepen. A képviselő kérte, hogy az eredeti állapotot állítsák majd helyre, amire figyeljen oda a hivatal.

Hauser Péter (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) szintén a lakók köszönetét tolmácsolta a Műszaki Ügyosztály felé, hogy elkészült a Thököly utca felújítása, a Réz utcában pedig a járadafelújítás, mindkét helyen a lakók megelégedésére. Szintén köszönte, hogy az Átlós utcában kihelyezték a lakosság által kért sebességmérőt.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) az európai parlamenti választások kapcsán köszönetét fejezte ki azoknak, akik elmentek szavazni, és különösen azoknak, akik a Fidesz-KDNP-re szavaztak.

 

 

testuletiules19_05_30 (9)

 

Ezt követően megkezdődött a napirendek tárgyalása.

Elsőként elfogadta a képviselő-testület a 2018. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót. A tavalyi évről 819.976 e Ft maradványösszeg húzódott át, amely elosztásáról szintén döntöttek. Többek között 12 millió forint jut ebből a járdaépítési programra, 45 millió a lakótelepi út- és járadafelújításokra. A Fém utca felújítására 30 millió forintot fordítanak pályázati önrészként, de folytatódik a közvilágítás fejlesztése is különböző utcákban, amire 8 millió forint jut a maradványból. A Szivárvány utcai Családsegítő meglévő és új helyiségeinek felújítására 15 millió forintot fordítanak, 10 milliót pedig más intézményi felújításokra. Az Auchan gyalogos híd veszélymentesítésére és részleges felújítására 24 millió forint jut a maradványból. A Zichy-major tetőfelújítására pedig 5 millió forintot terveztek be.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) kifogásolta, hogy alultervezték a költségvetést, ezért folyt be a vártnál több a helyi adókból. Ha reálisabban mérik fel a helyzetet, akkor nem kellett volna hitelt felvenni.

Wittinghoff Tamás polgármester felelős gazdálkodásnak nevezte a megfontolt tervezést. Jelezte, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanígy szembesült a vártnál több adóbevétellel, mint ők, mert ő is óvatosan becsülte meg a bevételeket. Hitelre azért van szükség, mert Európa szerte példátlan módon egy olyan várostól vesz el évente egymilliárd forintnál is több saját bevételt az állam, amelyik nem részesül egyetlen forint központi támogatásban sem. Pont azt az összeget vonják el, amiből a szükséges beruházásokat végre tudnák hajtani.

Módosították a sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a nem az önkormányzat fenntartásában, valamint a nem az önkormányzat területén működő intézményekben fizetendő térítési díjak támogatásáról szóló rendeleteket, a támogatás maximális mértékét 50.000,-Ft/hó összegről 65.000,-Ft/hó összegre emelve.

A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendeletet is módosították, eszerint elhelyezhetők közterületen választási kampányt szolgáló önálló hirdető berendezések, de ehhez közterület-használati hozzájárulást kell beszerezni.

Elfogadta a képviselő-testület a Budaörsi Rendőrkapitányság beszámolóját a város 2018. évi közbiztonsági helyzetéről. Wittinghoff Tamás örömmel hívta fel a figyelmet, hogy a kiemelt bűncselekmények száma egy év alatt 25,6 százalékkal csökkent, a Budaörsi Rendőrkapitányság pedig Pest megyében a legjobb eredményt érte el.

 

 

testuletiules19_05_30 (3)

 

Támogatta a képviselő-testület a 031 hrsz-ú ingatlan beépítésére vonatkozó településrendezési szerződést. A döntéssel Szabadság úton, a Csiki Pihenőkerttel szemben lévő, rendezetlen állapotú ingatlan belterületbe vonása válik lehetővé lakóterület céljára. A területen a tervek szerint kis garzonlakások épülnének. A beruházás nem növelné a város forgalmát, mert a majdan itt élők nem a belvároson át közelítenék meg az autópályát. Esély nyílhat arra is, hogy a lakókat irritáló lőtér elköltözzön a városból.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) szerint Budaörs már enélkül is túlzsúfolt, kérte, hogy halasszák el a döntést. Ha törvénytelen a lőtér működése, akkor lépjen az ügyben a polgármester – fogalmazott. Majd azt kifogásolta, hogy miért nem kérdezték meg a tervről az ott élőket.

Biró Gyula alpolgármester leszögezte, hogy ha érkezik egy kérelem a városhoz – mint ahogy ebben az esetben is megkeresték a hivatalt –, azzal kapcsolatban állást kell foglalnia. Ezt az elhanyagolt területet már évek óta hasznosítani akarják, hosszú tárgyalássorozattal sikerült a befektetőt rávenni, hogy inkább garzonokat építsen, mert az nem növeli olyan jelentősen az intézményrendszer terhelését. Emellett járulékos beruházásokat – utak, trafóház, játszótér építését – is vállalta a befektető.

A polgármester szerint több ezer embert zavar az ott működő lőtér, amelyet az ombudsman is törvénytelennek talált. A helyi KDNP elnöke is rendszeresen ott gyakorol, talán ezért sikerül mindig elkerülnie a lőtérnek a bezárást. Wittinghoff Tamás szerint, ha megszavaztatnák az ott élőket, hogy a garzonlakások és a játszótér avagy a lőtér irritálja-e a jobban őket, akkor nincs kétsége a válasz felől.

 

 

testuletiules19_05_30 (1)

 

Csík Edina főépítész elmondta, hogy a terület átminősítésének folyamata csak most indul el ezzel a döntéssel. Ennek része lesz az egyébként is kötelező lakossági egyeztetés. Amíg nem volt konkrét terv a terület hasznosítására, addig nem lehetett miről megkérdezni az ott élőket.

Zajcsökkentési intézkedési tervet fogadott el az önkormányzat, amely a stratégiai zajtérképre épül. Wittinghoff Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az előterjesztéshez készült tanulmány is megjelölte a lőteret, mint jelentős zajforrást.

Elfogadta a képviselő-testület a BTG Nonprofit Kft. 2018. évi mérlegbeszámolóját és a vagyongazdálkodásáról szóló beszámolóját, valamint 2019. évi üzleti tervét.

Döntöttek a Budaörs, 9828/2 hrsz-ú, Sirály u. 11. sz. ingatlan előtti közterület egy részének értékesítéséről, valamint a Budafoki utcában található, 4733/1 hrsz-ú ingatlan hasznosításáról és a Kismartoni utcában található, 3546/3 hrsz-ú „kivett út” megnevezésű ingatlan értékesítéséről.

Eredménytelennek nyilvánította a testület az Ibolya u. 80. sz. alatti 7920/3 hrsz-ú ingatlanra kiírt pályázatot. A szomszédos ingatlantulajdonossal való egyeztetés után ismételten előterjesztés készül az ingatlan hasznosítására.

 

 

testuletiules19_05_30 (8)

 

Döntöttek a képviselők arról is, hogy Budaörs Város Önkormányzata részt vesz az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása című pályázaton a Fém utca Farkasréti út és Harmat utca közötti szakaszának felújításával. A szükséges önrész összegét, bruttó 29,8 millió forintot, a 2019. évi költségvetés terhére biztosítja az önkormányzat.

Szintén részt vesz a város az önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatására kiírt pályázaton az Egyesített Bölcsődei Intézményekhez tartozó Százszorszép Bölcsőde főzőkonyhájának fejlesztésével. A szükséges önrész összegét, 5 millió forintot, a 2020. évi költségvetés terhére biztosítja az önkormányzat.

A TÖRS Kft. Felügyelő Bizottságába a képviselő-testület Becz Györgyöt és Simándi Szelimet jelölte, 2019. június 01-től 2019. december 31-ig terjedő időszakra, a díjazás változatlanul hagyása mellett.

Elfogadta a testület a Budaörs Város Önkormányzat 2018. évi ellenőrzési tevékenységéről szóló jelentést.

Ugyanígy jóváhagyták az óvodai beiratkozásokról szóló jelentést, valamint intézkedést kezdeményeztek az év közbeni jelentkezések kezelésére. Ennek megfelelően az óvodai csoportok létszáma a következő tanévben is a törvényben meghatározott létszámot legfeljebb 20 százalékkal haladhatja meg.

Támogatták a képviselők a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületének kérelmét a Városi Sportcsarnok 2019. évi használatának átütemezésére.

Elbírálta az önkormányzat a helyi kiadványok megjelenésének támogatására kiírt pályázatra beérkezett támogatási igényeket.

A képviselő-testület 557 ezer forint pótelőirányzatot biztosított a Budaörsi Vackor Óvodának az intézmény tavaszi és őszi kirándulásainak megrendezéséhez.

Jóváhagyta a képviselő-testület az iskolai védőnői feladatok ellátására Máténé Papp Marianna közalkalmazotti kinevezésének módosítását 2019. szeptember 07. napjától. Párhuzamosan a főállású védőnői álláshelyet (területi védőnői feladatok ellátása 005. körzet) pályázat útján meghirdeti.

A testület felkérte a jegyzőt, hogy a Polgármesteri Hivatal nyújtson hathatós segítséget Löfler Dávid képviselő a Notre-Dame székesegyház helyreállítását segítő felajánlásának célba juttatása érdekében.

 

 

testuletiules19_05_30 (4)

 

Az ügy előzménye, hogy a tűzeset utáni testületi ülésen Löfler Dávid javasolta, hogy Budaörs is támogassa a felújítást. Ekkor a polgármester azt válaszolta, hogy hosszas gondolkodás után arra jutott, helyesebb, ha egyénileg támogatják ezt az egyébként általa is helyesnek tartott célt. Ennek ellenére Löfler Dávid postázta az önkormányzatnak egyhavi képviselői tiszteletdíját, hogy azt az önkormányzat utalja tovább.

Dr. Molnár Gábor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) közölte, hogy a múltkori testületi ülés után az egyesületük is elutalt egy összeget, de a maguk részéről nem tartották fontosnak, hogy kérkedjenek vele.

2019. június 1-től 2019. december 31-ig terjedő időszakra Kovács Gábort (Budaörs Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának külsős bizottsági tagja) jelölte a testület a BSC 1924 Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának.

Módosították a Budaörs Office Park Ingatlanbefektetési Kft-vel megkötött Településfejlesztési Együttműködési Szerződést, melyben így a kerítés áthelyezésének 2019. május 31-ei határideje 2019. augusztus 31-re változott.

Már zárt ülésen állapították meg az eredményét az önkormányzati intézmények villamosenergia-beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárásnak. A legkedvezőbb ajánlatot ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. tette.

Szintén eredményt hirdettek az önkormányzati intézmények gázenergia-beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárásban, ahol az MVM Partner Zrt. tette a legkedvezőbb ajánlatot.

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.