Cirkuszi emlékeket gyűjt jubileumi kiállításához a MACIVA

Kiállítással ünnepli megnyitásának 130. évfordulóját június 27-én a Fővárosi Nagycirkusz, amely a közönség tárgyi emlékeit és a cirkuszhoz köthető személyes történeteit is várja a megnyíló tárlathoz.

 

Az intézmény közleménye szerint Wulff Ede német-holland cirkuszigazgató 1889. június 27-én nyitotta meg vasszerkezetű, hullámbádogból készült cirkuszépületét a Városligetben, amely azóta is Magyarország első és egyetlen kőcirkusza.

A jubileumról az intézmény egy cirkusztörténeti kiállítással is szeretne megemlékezni, amelyhez a közönség segítségére is számít.
Olyan felajánlásokat várnak, amelyek valamilyen módon kötődnek a Fővárosi Nagycirkuszhoz, például régi plakátokat, fotókat, jegyeket, vagy előadáshoz, artistához, zsonglőrhöz kötődő emlékeket, kellékeket.

A tárgyak, amennyiben gazdája igényt tart rá, egy évre szóló kölcsönszerződéssel kerülnek az intézményhez, adományozás esetén pedig a cirkusztörténeti gyűjtemény részét képezik majd, és más kiállításokon is felhasználják azokat. A kiállításról digitális anyag készül, amely a későbbiekben online is elérhető lesz.

A beérkező emlékeket a közönség egy éven át láthatja majd a Fővárosi Nagycirkusz épületében és honlapján, a felajánlókat pedig feltüntetik a tárlaton és a honlapon, valamint családi cirkuszi belépőt is kapnak ajándékba.

A jelentkezéseket az emlékről készült fotóval és rövid leírással június 10-ig várják.
További részletek az intézmény honlapján olvashatók. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.