Hétfőtől megújul a Nemzetközi Mértékegységrendszer

Hétfőtől megújul a Nemzetközi Mértékegységrendszer, az SI (Systeme International d’Unites), amelynek alapegységei mostantól természeti/technikai állandókhoz vannak kötve.

 

 

A szakértők még tavaly novemberben fogadták el többek között a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián (CGPM). Az SI alapegységeinek újradefiniálását követően az új szabályzat május 20-tól érvényes. Ez biztosítja, hogy a mértékegységrendszer hosszú távon stabil és konzisztens legyen.

A több mint hatvan ország részvételével tartott konferencián Magyarországot Nagyné Szilágyi Zsófia, Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztályának vezetője képviselte. A szakértő akkor az MTI-nek elmondta: a konferencián egyhangúlag szavazták meg az SI (Systeme International d’Unites) mértékegységrendszer teljes revizióját.

Az SI-rendszer hét alapmértékegységet foglal magába és azokból levezethető az összes többi: ezek a méter, a kilogramm, a kelvin, a másodperc, az amper, a kandela és a mól.

Az eddigi SI-mértékegységrendszerrel az volt a fő probléma, hogy a kilogramm etalonja még mindig az a platina-iridium ötvözetből készült 1 kilogrammos prototípus volt, amelyet a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban elzárva őriznek 1875 óta Sevres városában – mondta korábban a szakértő.

Ennek a prototípusnak a hosszútávú stabilitását a gondos őrzés mellett sem lehetett biztosítani. A nemzetközi etalonból csak egy van a világon, Magyarországon annak leszármaztatott példányát őrzik. “Ezt a példányt 10 évenként elküldik Sevres-be, hogy a prototípussal összehasonlítsák. Ott kiderült, hogy a mi kilogrammunknak is néhány mikrogrammal nőtt a tömege, csakúgy mint általában a többi országé. Így megkérdőjeleződik a nemzetközi prototípus hosszú távú stabilitása, továbbá nehézséget okoz, hogy erről az egy példányról kell az összes leszármaztatást elvégezni” – tette hozzá novemberben a szakértő.

A megoldás hosszú ideje érlelődött a tudósok fejében, Max Planck már 1900-ban leírta azt, hogy az alapmértékegységeket természeti állandókhoz kellene kötni.

A szakértő korábban elmondta, hogy ennek megfelelően a kilogrammot a kvantumfizikában ismert Planck-állandó segítségével definiálták újra. Megvalósítása elsősorban egy speciális mérlegen, a Kibble-mérlegen alapszik. Ez hatással volt más mértékegységekre is, így a kelvin, az amper és a mól definíciója is változott. A mértékegységek azonban ettől nem változnak meg, csak a definíciójuk.

Ez a változás jellemzően a méréstudomány művelőit és az alapkutatásokat végzőket érinti (például kvantumtechnológia, nanotechnológia), a gyakorlati életben semmilyen változást nem jelent. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.