Nyolcvanhárom közösség verseng falfelületei megújításáért

Tizennyolc megyéből nyolcvanhárom pályázat érkezett a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei felhívására, amelynek keretében 800 négyzetméter beltéri vagy kültéri falfelület kifestésére elegendő festéket lehet nyerni. A szavazás elindult, a következő körbe a kategóriánként három legtöbb szavazatot kapott projekt jut majd be.

 

A Let’s Colour Egyesület kiírására bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás nevezhetett, akik tevékenyen részt akarnak vállalni környezetük megszépítésében – közölték a szervezők az MTI-vel.

A jelentkezéseket idén is két kategóriában várták, a tízezer fő alatti, valamint a tízezres lélekszámot meghaladó települések külön versengenek. A pályázat nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását, valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, az akciót pedig a közösségek önkéntesei együtt valósítják meg.

A benyújtott pályázatokra május 31-ig lehet szavazni, az eredményhirdetésre június 3-án kerül sor. A döntős pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes jelentkezők idén is 50-50 liter beltéri vagy kültéri falfestéket nyernek. A munkákat legkésőbb augusztus 15-ig kell megvalósítani. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.