Pergel Szandra mindkét World Tour versenyről éremmel tért haza

(Budaörs, 2019. május 16. – Budaörsi Infó) A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) egész világot lefedő versenysorozatának szerb és szlovén állomását rendezték meg a közelmúltban.

 

 

A rangos nemzetközi versenyeken a Budaörsi Sport Club-ot Pergel Szandra és Nagyváradi Mercédesz képviselte. Mercédesz számára sikeresen zárultak a megmérettetések, egyéni és páros versenyszámban is a kiemelési helyénél előrébb tudott végezni.

Az Európa-bajnoki bronzérmes és Világbajnoki nyolcaddöntős Pergel Szandra folytatta kiváló idei eredmény sorát.

Madarász Dórával párosban döntőt játszottak és végül ezüstérmesek lettek a szerb viadalon, ahol Szandra számára az egyéni verseny is kiemelkedően jól sikerült, hiszen csak a negyeddöntőben búcsúzott a későbbi végső győztes japán ellenfelével szemben.

A Pergel-Madarász páros a szlovén versenyen is dobogóra állhatott, ami a kiegyensúlyozott és igen erős nemzetközi mezőnyben bravúros teljesítménynek számít.

A BSC női csapata bronzérmes lett a nemzetközi ETTU kupában, mellyel kapcsolatos aktuális hír, hogy a kupát az a spanyol Cartagena csapata nyerte meg, amely csapat szoros küzdelemben az SH-ITB Budaörsi 2i SC-t múlta felül az elődöntőben.

Az elmúlt hétvégén került sor Mohácson az utánpótlás Országos Bajnokságra, ahol a legfiatalabbak nagy létszámban vettek részt, közülük többen szép helyezéseket értek el.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.