A NAV honlapján elérhetőek azok a szervezetek, amelyek az adó 1+1 százalékával támogathatóak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétette azoknak a civil szervezeteknek az adószámát, valamint az egyházak és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető. A legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják adójuk 1+1 százalékát – közölte az adóhivatal.

 

A személyijövedelemadó-bevallás mellett az idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalék felajánlható egy civil szervezetnek, további 1 százalék pedig valamely bevett egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek.

A rendelkező nyilatkozat akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is benyújtható az adóhivatalhoz a “18EGYSZA” lapon május 20-áig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltő programjával lehet.

Az adózók az 1+1 százalékról rendelkező nyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil szervezettel közölheti a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

A közleményben felidézték, hogy a tavaly beadott, valamely bevett egyház számára adott formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal  nem jelöl meg másik technikai számmal rendelkező kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is évente kell megtenni a felajánlást. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.