Egy osztrák vendéglős megvert négy vendéget, köztük egy magyart

A felső-ausztriai Bad Schallerbach egyik fogadósa csúnyán megvert és megsebesített négy vendéget, köztük egy magyart, akik szóvá tették, hogy nem a megrendelt ételt vitték ki nekik – közölte csütörtökön az osztrák rendőrség.

 

A szerda este történt eset során két vendég ráadásul arcába kapta a kifogásolt ételt. A 41 éves magyar és 40 éves német barátja ugyanis amiatt volt felháborodva, hogy az 56 éves fogadós nem azt hozta ki nekik, amit rendeltek. Ezt annyira zokon vette a vendéglő tulajdonosa, hogy arcukba hajította a teli tálakat, majd gorombán sértegetni kezdte vendégeit. Amikor egyikük a rendőrséget akarta értesíteni, a fogadós ütlegelni kezdte őket. A megtámadott vendégek a szabadba rohantak, s egy négytagú család az incidenst látva szintén jobbnak látta menekülőre fogni a dolgot. A fogadós azonban ezt sem vette jó néven, s megverte a család két tagját is, egy 43 éves férfit és annak 71 éves apját.

A vendégek számos kisebb sérülést szenvedtek a történtek során, a fogadós pedig a később kiérkezett rendőrök előtt sem hagyott alább durva és ellenszegülő viselkedéséből. A vendéglőst feljelentették.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.