Szakértő: több bokorlakó énekesmadárral jobban lehetne védekezni a poloskainvázió ellen

Ha sokkal több bokorlakó énekesmadár – mint a barátposzáta, a kis poszáta, a fülemüle vagy a vörösbegy – élne például Budapesten, akkor biológiai úton lehetne védekezni a poloskainvázió ellen – mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője csütörtökön egy tévéműsorban.

 

Orbán Zoltán szerint ha a fővárosban az lenne a cél, hogy sokkal több fülemüléhez hasonló, bokorban fészkelő faj éljen, akkor meg kellene változtatni a felfogást a zöldterület-kezelésről. Sajnálatos módon a nagy parkjaiban hiányoznak a “valódi bokrok” –  fogalmazott -, hiszen amik vannak, azok felfelé terebélyesednek, így semmi nem tud bennük fészkelni. Az igazi bokrok olyanok, mint vekni kenyér, az alapjuknál a legszélesebbek – tette hozzá, példaként a kökényt említve.

Ez azért is fontos – emelte ki Orbán Zoltán -, mert a lakott területen élő, fészkelő énekesmadarak táplálékának része a poloskalárva. Itt van az ázsiai márványospoloska-invázió, meg az afrikai vándorpoloska is bejött, és ha egészséges, fajgazdag lenne a környezet, akkor szépen kordában tartanák az ilyen invazív fajokat is, a poloskainváziók mértéke csökkenne. Megjegyezte: a szarkák nemcsak a lárvát, hanem a kifejlett poloskát is képesek megenni.

A szóvivőt arról is kérdezték, hogy április végén indul és egy hónapon át tart majd a Fülemülék éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek keretében az ország több pontján lehet majd hallgatni a fülemülék énekét, több helyszínen pedig madárgyűrűzést is tartanak az állatvédők.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.