Szívverés energiájával működő pacemakert ültettek sertésekbe

Elem nélkül, a szívdobbanások energiájával működő szívritmusszabályzót ültettek sertésekbe amerikai és kínai tudósok – számolt be róla a Medicalxpress.com.

 

 

A Nature Communications című szaklap friss számában közölt tanulmány szerint az új eszköz olyan, emberekbe ültethető pacemaker kifejlesztéséhez vezethet, amelyben sosem kell elemet cserélni.

Szívbetegek milliói élnek a szívritmusukat szabályzó pacemakerrel, melyet a mellkasukba ültetnek. Az elem a műszer élettartama alatt többször is cserére szorulhat.

A szervezet által küldött impulzusokból energiát nyerő eszközöket az elmúlt években már kipróbáltak, de csak kis testű állatokkal – többek közt patkányokkal -, valamint alacsony energiaigényű sejtmodellekkel.

Amerikai és kínai tudósok most sikerrel ültettek be elem nélküli pacemakert az emberrel jelentős élettani hasonlóságot mutató, kifejlett sertésekbe. Szívük nagyjából akkora, mint az emberé.

A kiválasztott egyedek szabálytalan szívritmustól szenvedtek, hasonlóan a pacemakert viselő emberekhez.

A kutatócsoport beültethető generátort fejlesztett ki, amely a szív felületén helyezkedik el, és minden szívveréssel meghajlik, ezáltal fejleszt a mozgási energiából elektromosságot.

“A szívritmus szabályozásához szükséges energia ugyanannak az állatnak a szívveréséből származott” – mondta Csou Li, a Kínai Tudományos Akadémia tudósa, a tanulmány vezető szerzője.

Az eredmények szerint a saját szervezet energiájával működő pacemaker korrigálta a sertések szabálytalan szívritmusát.

A tudósok azt is megállapították, hogy a szívverésekből nyert energia több, mint amennyit a legelterjedtebb, emberekbe ültetett pacemakerek felhasználnak. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a jövőben állandó áramforrással működő generátorokat fejleszthessenek ki a szívritmusszabályzókhoz. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.