Ha érdekli az egészségügy vegyen részt a budaörsi formabontó konferenciákon

(Budaörs, 2019. április 1. – Budaörsi Infó) Formabontó konferenciasorozatot indít a Budaörsi Egészségügyi Központ a korszerű egészségügyi ellátás lehetőségeiről és módszereiről. Az első rendezvényt április 5-én tartják a Városi Ifjúsági Klubban, témája az ortopédiai ellátás. Az előadók zöme a rendelő szakorvosa. A belépés ingyenes, az érdeklődők az előadások után kérdezhetnek is a szakemberektől.

 

 

Nem szokványos, hogy egy tudományos előadásokból álló konferencián a laikus közönség is szót kap. Márpedig a tervek szerint ez történik majd a Budaörsi Egészségügyi Központ által szervezett szakmai konferenciákon, amelyek közül az elsőt az ortopédiai betegségekről és kezelésükről tartják 2019. április 5-én, pénteken délután 16.30 órai kezdettel. A rendezvény helyszíne a Városi Ifjúsági Klub.

„A 19–20. században az orvoslás gyakran húzódott az intézmények és a tudomány bástyái mögé. Napjainkra ez a szemlélet meghaladottá vált, hiszen fölismertük, hogy a páciens bevonása a gyógyulás egyik nélkülözhetetlen feltétele. Úgy érzem, újabb falat bontunk le, amikor a szakellátásról folytatott tanácskozásokat kivisszük az emberek közé, a tudományos konferenciát lakossági fórummal kapcsoljuk össze. Ez korábban nehezen lett volna elképzelhető” – mondja dr. Gamal Eldin Mohamed, a rendelőintézet orvos igazgatója a kezdeményezés hátteréről.

A „Nem csak orvosoknak” című rendezvénysorozat előzménye, hogy ősszel a szakrendelő több alkalommal tapasztalatcserén látta vendégül az ellátási terület háziorvosait. A körorvosokra a rendezők most is számítanak, de ezúttal a laikus közönség is szerepet kap: az egyes előadásokat követő pár perces megbeszélés során bárki elmondhatja véleményét, kérdezhet a szakemberektől.

Az április 5-i rendezvényre a belépés ingyenes, a részletes programról, az előadásokról és az előadókról a Budaörsi Egészségügyi Központ honlapján lehet tájékozódni.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.