Bildstock – Képoszlop avatás Budaörsön

(Budaörs, 2019. március 26. – Budaörsi Infó) 2019. március 25-én Budaörsön az Alma utcában került sor egy képoszlop leleplezésére. Az ilyen út menti szobrokat, kereszteket az elődök az utak, dűlők mentén állították fel, fogadalomból, hálaadásból, emlékként.

 

 

A Magyar Történelmi Szalon segítségével, valamint az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége (ÉMNÖSZ) és Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzata támogatásával, valamint adományokból éledt újjá a „Szőlős Madonna”, egy különleges budaörsi képoszlop.

A kerámiát Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség-díjas keramikusművész készítette.

Kőmunka: Városi Zoltán kőszobrász.

 

Az egybegyűlt szép számú tömeget a helyszínen Szaplonczay Marianne, a Budaörsön székelő Magyar Történelmi Szalon elnöke köszöntötte.

 

kekoszlopavatas903 (19)

 

kekoszlopavatas903 (23)

 

Gajdos-Frank Katalin, a Heimatmuseum igazgatója beszédében elmondta, hogy a Heimatmuseum legfontosabb feladata a budaörsi német nemzetiségi értékek megóvása és ápolása.

“Ezért is örültem nagyon a felkérésnek, hiszen egy gyönyörű budaörsi Bildstock, egy képoszlop felavatása alkalmából beszélhetek, Önöknek ennek az egykori gyönyörű sváb településnek a kincseiről.

Az ilyen út menti szobrokat, kereszteket őseink az utak, dűlők mentén állították fel, fogadalomból, hálaadásból, emlékként. Ezek a budaörsi németek tulajdonában volt földterületek, dűlők, mint pl. Sonnenberg (Naphegy, amelyen 1735 óta szőlőt termesztettek) vagy a Staarentanz (ami 1742 óta volt szőlőskert) elnevezésükben is azt jelezték, elődeink egy lepusztult tájból virágzó kultúrtájat teremtettek. A megmunkált dűlők mentén található alkotások pedig, mint ez a gyönyörű Bildstock is, bizonyítékai voltak a budaörsiek vallásosságának és szorgalmas munkájuknak.

 

kekoszlopavatas903 (17)

 

Egy egykoron elűzött, Pfundt György írt a Budaörser Heimatbuchban erről: „A földeken az 1860-as években három, az elűzetés idején pedig már 40-50 kereszt állt.” A Keresztek fontos kortanúi voltak a Budaörsieknek, mint ahogyan Pfundt György ebben az írásában folytatja „1946. január 19-én gördült ki az elűzötteket szállító első vonat Budaörsről a messzi, távoli ismeretlenbe. Már éjszaka volt, a mozdony lassan elindult és a vaskereszten, ott fenn a Kőhegy szikláin, még utoljára megcsillant a holdfény…”

Szomorú ezt olvasni, hiszen szorgalmas, tehetséges őseink, a magyarországi németek sokat tettek az ország fellendüléséért, – a mezőgazdaságban és több más területen is gazdaggá tették Magyarországot. Ahogyan Herczeg Ferenc író írta humorosan 1925-ben

„A hét sváb” című regényében „A sok eperfáról és az ordítozó gyerekseregről tudni lehet, hogy sváb faluba érkeztek”. Budaörsön is voltak eperfák, de híresebbé vált a település a szőlőről, majd később az őszibarackról. Az említett út menti szobrokkal, keresztekkel is megáldott, megjelölt – szőlővel és őszibarackkal beültetett budaörsi kertek, dűlők Budaörs, Buda és Törökbálint határában összességében 2650 katasztrális hold (szőlők tekintetében 1750 katasztrális hold, őszibarackosok tekintetében 900 katasztrális hold) méretűek voltak. Ezek a területek 1946 után gazdát cseréltek, az elűzött budaörsiek nem tudták már gondozni őket és a dűlők mentén állított kereszteket, szobrokat.

 

kekoszlopavatas903 (18)

 

Nemrég egy konferencián Heiligenhofban az egyik kortanú a pódiumbeszélgetés után azt kérte a hallgatóságban ülő iskolás korosztálytól, meséljenek erről – az elhurcolásról, elűzetésről – otthon a családjuknak. Az egyik lány pár nap múlva jelentkezett: mesélt otthon családi körben az elhurcolt németek megpróbáltatásairól – a Malenkij robotról, az elűzetésről, a nőket ért szörnyűségekről –, majd egyszer csak megszólalt dédnagymamája és elmondta, vele is ez történt… Az egész család csodálkozott, hiszen az érintett, bántalmazott idős asszony erről évtizedekig hallgatott! Fontos tehát erről beszélni.

Köszönöm – az egykori, elűzött budaörsiek nevében is – a Magyar Történelmi Szalonnak a munkáját, hiszen segítségükkel, valamint az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége (ÉMNÖSZ) és Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzata támogatásával illetve adományokból éled újjá a „Szőlős Madonna”, ez a különleges budaörsi képoszlop és segítségükkel tudunk róla beszélni, mesélni gyermekeinknek, unokáinknak – az utókornak.

A földeket, tárgyakat sajnos igen, az igazi hazát, a szívünkben élő Heimat-ot azonban nem veszíthetjük el, az mindig velünk marad, bárhol is vagyunk. A Budaörsiek története, kulturális értékeik – tudásuk és szorgalmuk, a híres őszibarackosok, szőlők vagy a gyönyörű képoszlopok, – ezek mind itt vannak velünk. Mi vagyunk ezeknek a kincseknek az őrzői. Heimat ist nicht nur Landschaft und Volkstum, Heimat ist die Sehnsucht nach dem Ewigen (Winnig).”

 

kekoszlopavatas903 (24)

 

A beszédet követően a Lyra Dalkör német Mária énekeket énekelt.

 

 

kekoszlopavatas903 (16)

 

kekoszlopavatas903 (15)

 

kekoszlopavatas903 (13)

 

kekoszlopavatas903 (8)

 

A képoszlopot a Promontorium Borlovagrend tagja leplezték le, ezután a koszorúzás következett.

 

kekoszlopavatas903 (6)

 

kekoszlopavatas903 (5)

 

Varga János plébános megáldotta a szobrot.

 

 

kekoszlopavatas903 (11)

 

kekoszlopavatas903 (9)

 

Kiss István verse és Vadas Hanga Napsugár éneke zárta a műsort az Alma utcában.

 

kekoszlopavatas903 (4)

 

kekoszlopavatas903 (3)

 

A program a Városi Ifjúsági Klubban zárult. Ahol Szaplonczay Marianne elnök, Ritter Imre országgyűlési képviselő mondott beszédet.

Szabó András előadóművész  Szabó Lőrinc versét adta el, majd a Promontorium Borlovagrend elnöke Szűcs Zoltán üdvözölte a jelenlévőket.

Petrás Mária énekelt, Szabó András előadóművész pedig két verset mondott az ünnepi műsor keretén belül.

A rendezvény a Sapszon Kórus előadásával és állófogadással zárult.

A rendezvény fővédnöke Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök volt.

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.