A közlekedési balesetek megelőzősére indít új animációs sorozatot a rendőrség

A közlekedési balesetek megelőzősére, Kreszmenők címmel indít új animációs sorozatot a rendőrség – mondta az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési Osztályának megbízott vezetője

 

Berzai Zsolt rendőr alezredes hozzátette: a sorozat nem a szankcionálható kihágásokat taglalja, hanem inkább ajánlásokat tesz a mindenki számára biztonságos közlekedés érdekében.

Elmondta: az első rész a láthatósági mellény viseletének fontosságára hívja fel a figyelmet, míg a jövő héten megjelenő második epizód a kerékpáros fejvédő használatáról szól. A témákat indokolva azt mondta, évente átlagosan nyolcvan kerékpáros veszti életét Magyarország közutjain, ebből a legtöbb eset a láthatóság hiányával, illetve a baleset okozta komoly fejsérüléssel függ össze.

A sorozat hanganyaga a rádiókban is hallható lesz a következő hetekben – fűzte hozzá Berzai Zsolt. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.