Elkezdődött a csillagászati tavasz

Szerda este kezdődött a csillagászati tavasz – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján, kiemelve azt is, hogy ebben az évszázadban már nem lesz többet napéj-egyenlőség március 21-én.

 

 

Mint kifejtették: március 20-án 22 óra 58 perckor megkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor volt ugyanis a napéj-egyenlőség. Bár a tankönyvek március 21-re datálják az eseményt, az éppen úgy eshet március 20-ra, mint 21-re.

Csillagászok kiszámolták, hogy a napéj-egyenlőség legközelebb csak 2102-ben esik ismét március 21-re. A négyévenként bekövetkező szökőévek miatt pedig 2048-ra olyan koraivá válik ez az időpont, hogy március 19-re csúszik.

Kitértek arra is, hogy március 31-én vasárnap hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára, egy órával előre kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a nyári időszámítás. A kutatók – mint írták – megosztottak abban a kérdésben, hogy a számok alapján van-e értelme az óraátállításnak, de az emberek közérzete általában jobb lesz tőle – írta a meteorológiai szolgálat, megjegyezve: már csak azért is, mert innentől kezdve tudatosul az emberekben, hogy közeleg a nyár. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.