ITM: ősszel indulhat az egységes jegyrendszer próbaüzeme a helyközi közösségi közlekedésben

Megkezdődött a Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezése, a próbaüzem első üteme már októberben megkezdődhet egy regionális közlekedési központban – közölte a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

 

A közlemény szerint 2020 nyarára az egész országban működhet az egységes elektronikus jegyrendszer a helyközi közösségi közlekedésben. A projektet a Közlekedéstudományi Intézet és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. konzorciuma 17,8 milliárd forintból, uniós társfinanszírozással valósítja meg.

A fejlesztéssel egy nemzetközi szinten is egyedülálló, integrált, komplex rendszer jön létre Magyarországon, amelynek része a valós idejű, interneten és mobiltelefonon is elérhető utastájékoztatás.

A helyközi szolgáltatók meglévő rendszereinek és eszközeinek beépítésével létrejön a közösségi közlekedésben egységesen használható elektronikus jegy.

A műszaki feltételek megléte esetén az országos rendszerhez a helyi szolgáltatók is csatlakozhatnak, ezzel háztól-házig megvalósul az “egyjegyes” utazás.

Forgalmi zavar és rendkívüli esemény esetén a szolgáltatók felett álló országos forgalomirányító gondoskodik az utasok biztonságos és minél kényelmesebb továbbszállításáról.

Az utazási kedvezmények jogszerű igénybevételének igazolására is alkalmasak lesznek a már használatban lévő elektronikus kártyák, mint például az e-személyi – közölte a tárca.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.