Óvszerekbe rejtve próbált 60 millió forintnyi kokaint Magyarországra csempészni egy brazil nő
- Budaörsi Infó
- 2019 február 14.
Óvszerekbe rejtve próbált Magyarországra csempészni 60 millió forintnyi kokaint egy 30 éves brazil nő – közölte a rendőrség szerdán.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nő február 10-én az éjszakai órákban érkezett Brazíliából a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrizték csomagját.
A nő bőröndjében – négy takaró belsejébe rejtve – összesen 300 darab, bruttó 3210 gramm súlyú kokaingyanús fehér port tartalmazó óvszert találtak. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 60 millió forint.
A rendőrök a brazil asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomásában elmondta, hogy pénzhiányba került Brazíliában és ezért vállalta el a bőrönd Magyarországra szállítását.
A nőt a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.
facebook:
0 Komment