Az állatorvos segít – Miért esznek villanykörtét a kutyák?

(Budaörs, 2019. február 11. – Budaörsi Infó) Az állatorvos segít rovatunkat tovább folytatjuk. E havi témánk a bélelzáródás, amiről dr. Szaniszló Ferenc budaörsi állatorvost kérdeztük. 

 

 

Dr. Szaniszló Ferenc a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a bélelzáródás főként a kíváncsi természetű kutyáknál fordul elő.

Négylábú társaink egy része előszeretettel szagolgat, kóstolgat meg számára emészthetetlen tárgyakat, és némelyiket szándékosan vagy véletlenül le is nyelhetik. Ebből adódhatnak azután a problémák.

 

Milyen gyakoriak az ilyen esetek a kutyák között?

“Összességében tekintve az akut műtéti esetek kb. 4-5%-át teszik ki a bélelzáródásos esetek (a tervezett műtétetek természetesen nem számoljuk ezekbe bele).

Ez azt jelenti, hogy havonta kb. 2-3 ilyen műtétre kerül sor, ami jelentősnek mondható. Van olyan kutyus, amelyiket 3-4-szer is meg kellett műteni, mert egyszerűen nem tanult a korábbi esetekből, és többszörösen visszaeső lett.”

 

allatorvosi_egyetem_allat_mutet_gyogyitas_kutya

 

A könnyelműség és a kíváncsiságon kívül, lehet valami egyéb oka is az idegentestek lenyelésének?

“Vannak különféle hiány-betegségek – vitamin és ásványi elem hiány – amikor a szervezet reflex-szerűen keresi a környezetben a hiányzó anyagokat.

A hiánybeteg eb nyalja a falat, a kövezetet, különféle tárgyakat, amikből le-lecsúszik egy-egy. Aztán ritkán előfordulnak bizonyos idegrendszeri betegségek – pl. agyvelőgyulladást okozó vírusok, mint szopornyica, veszettség stb. –, amikor a kialakuló tudatzavar miatt nyel le az állat különféle emészthetetlen tárgyakat. De ezek ritkaságok, legtöbbször ez a nyalakodás, rossz szokás eredménye.”
Milyen tünetekkel jár, ha egy kutya lenyel valamilyen emészthetetlen tárgyak?

“A tünetek és a következmények nagyban függenek a tárgy nagyságától, anyagától, alakjától és egyéb szempontoktól is. A leggyakoribb idegentestek a különféle méretű kavicsok, a műanyagfóliák pl. szalámi vég, műanyag szalámi bőr.

Igen gyakori a műanyag vagy gumi játékok letépett darabja, különösen a labdadarabok kerülnek gyakorta lenyelésre. Vagy különféle termések, mint a pl. vadgesztenye tartozik a jellemzőbb idegentestek közé.

De mindezek mellett rendkívül bizarr tárgyak is bekerülhetnek a gyomorba, majd a belekbe, ezekből egész kiállítást lehet megtekinteni az Állatorvostudományi Egyetem múzeumában.

 

 

labrador_kutya

 

A mi különleges eseteink körébe tartozott pl. kisebb villanykörte, vagy hústűk lenyelése. De ugyancsak bizarrnak tekinthető pl. egy ékszerész kutyája esetében 2 brillköves gyűrű elfogyasztása is.

Szerencsés esetben a nem túl nagyméretű tárgyat a kutya kihányja és ezzel megoldódott a probléma. Az is előfordulhat, hogy a kicsinyke tárgy, pl. kis kavics, vagy 1-2 brillköves gyűrű egyszerűen végighalad a belekben és a széklettel aggálymentesen kiürül.

Akkor van probléma, ha a tárgy tartósan a gyomorban reked, vagy elakad a vékonybelekben és annak részleges vagy teljes elzáródását okozza. A gyomorban fekvő idegentest legjellemzőbb tünete a gyakori hányás, fogyás, folyadékvesztés. Ha a vékonybelekbe ékelődik be a tárgy, akkor a tünetek súlyossága függ a gyomortól való távolságtól. Ha közel van a gyomorhoz az elzáródás, akkor súlyos, a hányás és folyadékvesztés miatt hamar életveszélyes állapot alakul ki.

Ha távoli vékonybélszakaszban történik az elakadás, akkor kevésbé súlyosak a tünetek, pl. időnként hány az állat, lassan soványodik. E jellegtelen tünetek miatt könnyen elsikkadhat a valódi ok, ezért minden ilyen tünet esetén gondolni kell a vizsgáló állatorvosnak a bélelzóródásra. Ugyanis a tárgyra folyamatosan ráfeszülő bélfal egyszercsak elhal, bél átlyukad, és ettől életveszélyes hashártya gyulladás alakul ki.”

 

 

kutya_mano

 

Mi történik akkor, ha pl. egy cérnát vagy valami zsineget nyel le a kutya? Az is okozhat bajt?

“Igen, ennek külön elnevezése is van: úgy hívják, hogy lineáris idegentest okozta béllefűződés. Legtöbbször ez nem a tipikus bélelzáródással azonos folyamatot hoz létre, hanem a belek normális mozgását akadályozza, mintegy fölfűzi a beleket, melyek ezáltal összetekeredhetnek, csavarodhatnak, szögbe törhetnek, összecsomósodhatnak.

Ez előrehaladott esetben már megoldhatatlan problémát okoz, az ilyen kutya életét már nem lehet megmenteni. Itt említeném meg, hogy a bélelzáródásoknak van egy érdekes esete, amit bélbetüremkedésnek hívnak. Ilyenkor a mögöttes bélszakasz egyszerűen betüremkedik az előtte lévőbe, mintha egy levetett kesztyű valamelyik ujját kívülről benyomva betűrném saját magába. Ez legtöbbször tartósan fennálló, súlyosabb vékonybélgyulladásoknál alakulhat ki, a bélmozgások rendellenessége miatt. Ez ugyanolyan súlyos következményekkel jár, mint az idegentest okozta forma.”

 

 

gere_attila_rendorkutya_szoszi

 

Milyen lehetőségek vannak a bélelzáródások megállapítására?

“A különféle bélelzáródások diagnosztikája során a kórelőzmény (pl. játék lenyelése) és a klinikai tünetek (hányás, a has feszítése, tapintható idegentest a hasüregben stb.) mellett kiegészítő vizsgálatként RTG-vizsgálat és a hasüreg ultrahangos vizsgálata jöhet szóba.

A bél elzáródását okozó képletek az esetek döntő többségében nem adnak röntgen árnyékot, ezért un. röntgen kontrasztanyagot etetünk az állattal és többszöri röntgenfelvétel készítésével figyeljük a tovahaladását. Abban az esetben, ha a kontraszt anyag elakad, a bélelzáródás diagnózisa nagy biztonsággal kimondható.

Ultrahangos vizsgálattal a bélelzáródás előtti területen felhalmozódó béltartalom un. inga-mozgása is egyértelműen bélelzáródásra utaló diagnosztikai jel.”

 

 

kutyabarat_egyesulet10

 

Milyen lehetőségek adódnak a bélelzáródásban szenvedő kutyák meggyógyítására?

“Abban az esetben, ha a tárgy lenyelése után hamar beérnek a kutyával a rendelőbe, akkor a tárgy nagyságának és alakjának figyelembevételével megpróbáljuk kihánytatni az idegentestet. Ez egy labdadarab, kavics vagy egy gesztenye esetében sikerrel járhat és ezzel megoldódott a probléma.

Természetesen egy hústű esetében tilos megpróbálkozni a hánytatással. Akkor van olyan eset, amikor a kontrasztos röntgenen jól látjuk a tárgy nagyságát és alakját, és a kutya általános jó állapota megengedi, hogy megkíséreljük műtét nélkül kisodortatni a testet. Ilyenkor nagy mennyiségű paraffinolajjal síkosítjuk a bélfalat, valamint nagykockára vágott nyershúst etetünk, ami jó esetben kisodorja a sima felületű, nem túl nagy idegen testet (pl. kicsi sima labdadarabot, sztaniolpapírt, vagy nylon darabot stb.).

Az összes többi eset műtéti megoldást igényel. Ilyenkor hasmetszés után gyomormetszéssel, vagy bélmetszéssel távolítjuk el az elfekvő vagy beékelődött tárgyat. Szerencsés esetben bélmetszés nélkül is a vastagbelekbe masszálható az idegentest, de ez ritka. A súlyosabb esetekben a bélelzáródást a bélfal elhalása, repedése követi, és ilyenkor a sérült bélszakasz eltávolításával oldható meg a probléma. Ilyen műtétet kell végezni a bélbetüremkedéses bélelzáródás esetében is.”

 
A bélelzáródás megoldása az elmondottak alapján meglehetősen komoly beavatkozás. Milyen esélyei vannak a gyógyulásra egy ilyen műtéti beavatkozás után a meggondolatlan páciensnek?

“Az időben felismert bélelzáródás gyógyulási százaléka elég magas. Persze a műtét után még hosszú napokon át szükség van infúziós és gyógyszeres utókezelésre, megfelelő diétára.

Sajnos azokat az eseteket veszítjük el, melyek későn kerülnek diagnosztizálásra. Itt a szervezet súlyos folyadékvesztesége, valamint a kialakuló hashártyagyulladás válhat végzetessé.”

 

 

kutyabarat_egyesulet2

 

Van-e mód az ilyen esetek megelőzésére? Talán az evések közötti időszakban szájkosarat kellene tenni kutyáinkra?

“Volt már ilyen, mikor ezt kellett javasolnunk, egy notóriusan vadgesztenyét fogyasztó német juhász esetében, melyet 4-szer kellett megműteni. De sokat segíthet, ha megválogatjuk a kedvenceink játékait.

Csak olyat tegyünk eléjük, amit nem képesek lenyelni és szétrágni. Vigyázzunk a sült húsokat összetartó hústűk eltávolítására, vagy ne hagyjunk ilyen ételeket elérhető közelségben a kutyánkhoz. Vigyázzunk a szalámi végeken lévő fém zárópatentek eltávolítására, vagy ne adjunk oda semmit sem becsomagolva.

Összegezve a jó gazda gondosságával és körültekintésével járjunk el, ha pedig észrevettük hogy lenyelt a kutya valamit, akkor azonnal siessünk vele állatorvoshoz.”

 

 

kutya_orokbefogadas_illatos_ut

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.