A pécsi havihegyi mandulafa képviseli Magyarországot az Európa fája versenyen

A tavalyi Év fája versenyen győztes pécsi havihegyi mandulafa képviseli Magyarországot az Európa fája elnevezésű megmérettetésen – tájékoztatta csütörtökön a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) az MTI-t.

 

A közlemény felidézte: az Ökotárs Alapítvány által szervezett, tavaly júliustól október végéig tartó online szavazást 4779 vokssal – több mint ezer szavazat előnnyel – nyerte meg a pécsi havihegyi templom bejárata előtt álló pécsi mandulafa.

“Janus Pannonius pécsi püspök-költő, a múzeum névadója 1466-ban írt egy dunántúli mandulafáról, amely az örök megújulás sajátos szimbóluma lett a városban” – olvasható az összegzésben, amely arra is kitért, hogy a havihegyi öreg fát a JPM Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja fogadta örökbe.

A pécsi mandulafa az Év fája versenyen – a Római-parti fákat, illetve a különleges szebényi óriási tölgyfát is maga mögé utasítva – első helyezést ért el 2018-ban, így a csavarodott törzsű, 135 év körüli növény képviseli Magyarországot az Európa fája versenyen.

Mint emlékeztettek rá, a megmérettetésen eddig háromszor lett első magyar fa, illetve a második helyezést is sikerült többször elnyerni.

Az online szavazás pénteken indul www.treeoftheyear.org/home honlapon, az eredményeket március 19-én jelentik be a szervezők.

 

A magyar fára itt lehet szavazni:

https://www.treeoftheyear.org/Stromy/Mandlon-na-Sneznem-vrchu-v-Pesti

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.