Brexit – The New York Times: a briteknek nagy szükségük van egy vezetőre

“A brit olyan nemzet, amelynek elkeseredetten szüksége van egy vezetőre” – ezzel a címmel közölt kommentárt internetes oldalán a The New York Times című lap a kedd esti brit parlamenti szavazásról, amelyen nagy arányban elutasították a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.

 

A lap történelmi jelentőségűnek nevezte a szavazást, és úgy vélte, hogy Londonnak “csodatevő államférfira” volna szüksége. “De sajnos Theresa Maye és Jeremy Corbynja van” – írta a Times publicistája, Jenni Russell.

A szerző Nicholas Soames brit konzervatív politikusra, Winston Churchill unokájára hivatkozott, aki idézte nagyapja egyik kedvenc és gyakran idézett költőjének, Edwin J. Millikennek a szavait: “Ki a felelős a zörgő vonatért? A tengelyek recsegnek és a kapcsolók feszülnek. Az iram felhevült, a csúcshoz közeli, a mozdonyvezető süket, és a vonatfütty hiába sivít az éjszakába. Ki a felelős a zörgő vonatért?”.

“Ezt senki nem tudja” – válaszolta meg a kérdést a publicista, hozzátéve, hogy a londoni kormány, a parlament, a politikai pártok és az egész ország reménytelenül kettészakadt a Brexit megvalósításának ügyében. “A brit politika világa felrobbant – és hasonlóképen felrobbantak a politika normái is” – állapította meg Jenni Russell.

A véleményíró felhívta a figyelmet arra: hasonló vereség esetén egy miniszterelnöktől azt várják, hogy lemondjon, de – tette hozzá – senki nem számít arra, hogy Theresa May a héten benyújtja a lemondását, annál is kevésbé, mert már a szavazást megelőzően közölte, hogy az eredménytől függetlenül mindenképpen posztján marad.

A szerző szerint Jeremy Corbynnak, a Munkáspárt vezetőjének erős a pozíciója, ám a Brexit kérdésében az ő pártja is megosztott. Felveti azt a – maga által is “vadnak” minősített – lehetőséget, hogy a “mérsékelt munkáspártiak” és a “lázadó konzervatívok” fogjanak össze, hozzanak létre egy új parlamenti csoportot, amely felkészült egy nemzeti egységkormány létrehozásával az ország vezetésére. “Ez természetellenes megoldásnak látszik, de minden más megoldás ilyen” – állította az elemző.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.