Előzetes letartóztatásba helyezték a végzetesnek bizonyult lengyelországi szabadulószoba üzemeltetőjét

Előzetes letartóztatásba helyezte az észak-lengyelországi Koszalinban működő kerületi bíróság hétfőn a városban működő, öt tizenéves lány halálának színterévé vált szabadulószoba üzemeltetőjét. A nap folyamán a hatóságok újabb hasonló szórakozóhelyek bezárását rendelték el országszerte.

 

A 28 éves vállalkozót három hónapra tartóztatták le, az ügyészség a gázrobbanás veszélyének tudatos előidézésével gyanúsítja őt, valamint azzal, hogy szándékolatlanul öt 15 éves lány halálát okozta. Ha bűnösnek találják, 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A férfi ügyvédjei elmondták: védencük a pénteki tűzvész után lelkileg összeomlott, a kihallgatási jegyzőkönyvben is az a vallomása szerepel, miszerint “saját életét is odaadná, ha a tragédia nem történt volna meg”.

Vasárnap kihallgatták a szabadulószoba pénteken a helyszínen dolgozó, a balesetben súlyosan megsérült, 25 éves alkalmazottját is. A koszalini ügyészség szóvivője hétfőn elmondta: a férfi a helyiségben bezárt lányokkal folyamatosan beszélt, kamerán keresztül látta őket, és ők is beszélhettek vele.

Miután észlelte, hogy a fűtésre használt egyik palackból gáz szivárog, megpróbálta elzárni azt. Akkor tűz ütött ki, amelytől megégett, és amely lehetetlenné tette a szabadulószoba kinyitását. A sérült férfi ekkor kiszaladt az utcára, és arra kérte a járókelőket, hogy hívjanak segítséget.

A PAP lengyel hírügynökség hétfőn megkérdezte a tűzoltóság egyik tisztségviselőjét, aki leszögezte: Lengyelországban nem léteznek külön, a szabadulószobákra vonatkozó biztonsági előírások, érvényben vannak viszont a nyilvános épületekre vonatkozó tűzvédelmi szabályok, amelyek betartásáért a szórakozóhelyek esetében az őket üzemeltető vállalkozók a felelősek.

Annak ellenére, hogy a szabadulószobákban zajló rejtvényjáték lényege a kijárat megtalálása, biztosítani kell a menekülés lehetőségét olyan ajtón keresztül, amely nincs szilárdan bezárva – hangsúlyozta a tisztségviselő.

Az illetékes hatóságok a hétvégén megkezdték az összes – több mint ezer – lengyelországi szabadulószoba biztonságának ellenőrzését. Vasárnap estig 325 helyiséget vizsgálták meg, súlyos hiányosságok miatt 26-ot be is zártak. A hétfői nap folyamán a média több vajdaságból jelentette, hogy ott újabb szórakozóhelyeket zártak be.

Piotr Jedlinski koszalini polgármester hétfőn bejelentette: az áldozatokat csütörtökön temetik el. A közös gyászszertartás költségeit a város vállalja magára, az öt lányt egymás mellett helyezik örök nyugalomra.

Adam Robitel amerikai rendező Végtelen útvesztő című horrorfilmjének forgalmazója, a United International Pictures hétfőn közölte: a koszalini tragédia miatt határozatlan időpontig elnapolták az alkotás lengyelországi bemutatóját, amelyre január 11-én került volna sor. A filmben hat, egymást nem ismerő ember titokzatos meghívót kap egy szabadulószobába, egymillió dollárt érő jutalmat ígérnek nekik, és a szereplők halálos veszélybe kerülnek.

A hétvégi hatósági közlemények szerint a koszalini tűzoltóság pénteken nagyon hamar, a telefonhívás után négy perccel a helyszínre érkezett, és az első áldozatokat nem egészen negyedóra múltán kihozták a szabadulószobából. A lányok halálát szén-dioxid-mérgezés okozta, a tragédia valószínűleg főleg azért következett be, mert nem volt biztosítva a helyiségben szórakozó személyek megfelelő evakuálása.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.