A kormány és a köztársasági elnök ellen tüntettek ellenzéki pártok, civil szervezetek és szakszervezetek pénteken Budapesten, a Sándor-palota előtt azt követően, hogy Áder János aláírta az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről és a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvényeket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombat hajnalban közölte, előállítottak egy demonstrálót, aki füstgránátot dobott az államfői hivatalnak helyt adó ...

Magyar kutatók is részt vesznek az Európai Űrügynökség ARIEL-küldetésének tudományos programjában, amely az idegen naprendszerekben lévő exobolygók légkörét vizsgálja majd – közölte a Magyar Tudományos Akadémia az ...

A téli időszakban is jár a fővárosi átkelőhajó – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az ...

Gyorsított eljárásban közérdekű munkára ítélték rongálás miatt azt a férfit, aki a napokban egy demontráció során fekete festéket fújt a Kossuth téri országzászlóra – tudatta a Fővárosi Főügyészség pénteken ...

Elkerülhetik az influenzajárványt, akik a napokban megkapják a védőoltást – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) helyettes országos tisztifőorvosa az egyik televíziós ...

Számos budapesti dolgozónak több idejébe kerül a városon belüli munkába járás, mint azoknak a munkavállalóknak, akik két település között ingáznak minden nap. A karácsonykor megerősödő forgalom ráadásul még ront is ezeken az értékeken – derül ki a Profession.hu országos reprezentatív kutatásából, amelyet szerdán küldött az ...

(Budaörs, 2018. december 21. – Budaörsi Infó) A karácsony közeledtével arra kértük a budaörsi intézmények vezetőit, hogy foglalják össze elmúlt évüket, és osszák meg velünk legmaradandóbb élményeiket. Sorozatunk első részében Gajdos Frank Katalint, a Heimatmuseum igazgatóját ...

Tiltakozott több ellenzéki párt amiatt, hogy Áder János államfő aláírta a munka törvénykönyvének az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló módosítását, és további ellenállást, harcot hirdettek az általuk “rabszolgatörvénynek” nevezett jogszabály ...

Hét gépjármű ütközött össze Székesfehérvár közelében Szabadbattyánnál az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán péntek hajnalban, a baleset miatt csak egy sávban halad a forgalom – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség ...

Az izraeli ivóvíz mintegy háromnegyedét jelentő sótalanított tengervíz magnéziumos dúsításán vitatkoznak Izraelben a legújabb egészségügyi kutatások alapján – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap ...

Szobrot emeltek Josip Broz Titónak, az egykori Jugoszlávia “örökös elnökének” kedden Podgoricában, abban a városban, amelyet 1946-tól 1992-ig Titóvárosnak, vagyis Titogradnak ...

Kiemelkedő eredménnyel zárja az idei évet is a Budakeszi Vadaspark: 2018-ban mintegy 195 ezren látogattak el a vadasparkba, ahol ebben az évben több mint 33 tematikus ismeretterjesztő programot szerveztek a magyarországi erdők élővilágának ...